Még soha nem érezte magát olyan magányosnak, mint akkor. Hiába volt egy zsúfolt város kellős közepén, őt senki sem látta, senki sem hallotta.
Az a füsttől terhes éj nyomtalanul is elmúlhatott volna. Elszállhatott volna, mint az emberi történelem megannyi apró dísze, ami nap mint nap elpárolog a jelenből, mintha soha nem is létezett volna.
Csak egyedül akart lenni, semmi más nem járt a fejében. Sem azok, akik aggódnának, ha tudnák, hogy hol van, sem a tény, hogy egy megáradt folyó közepén szárazon maradt zsebkendőnyi földdarabon álló roskatag épületbe menekült.
#mese #Soha Világ 1 #Soha Világ meséi
– Úgysem fogja megérteni! – mormolta alig érthetően maga elé Sulh az ablaknál állva. Tekintete üresen függött az óceán egy távoli, sötét pontján, mit sem törődve az ablakhoz közeli, élettől nyüzsgő sziklákkal.
– Maga Superman! – harsogta a lélekgyógyász. – Engedje ki! Honnan kéne az embereknek tudniuk, hogy mi rejtőzik önben, ha nem mutatja meg?
– Ugye mesélnél nekem, ha tudnál írni? – simította végig Alida az ujjaival az ütött-kopott írógép billentyűit.
Kétféle démon létezik. Az egyik két lábon jár, társadalmakba szerveződik és Homo sapiensnek nevezi magát. A másik változatos küllemű, magányos és a Homo sapiens szerint nem létezik.
Byrn remegve vette kézbe a tollát, miután egy bögre gőzölgő kávéval a kezében leült az íróasztalához. Füzetének soron következő üres lapja csendesen hevert előtte és türelmesen várta az aznapi találkozást az öreg, sokat átélt írószerszámmal.
#mese #Soha Világ 1 #Soha Világ meséi
Hogy akartam-e valaha közéjük tartozni? Mindig. Minden nap minden egyes percében. Sajnos számomra ez életem nagy részében nem adatott meg. Ahogy a fény elűzi a sötétet, úgy taszított el a humortalan sors a családomtól.
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.
– Tudod, Rudolf – vette kezébe a Télapó a koktélt a pincér tálcájáról –, Ferdinándnak kéne itt lennie velem.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
