Elefánt a Porcelánboltban
Miért ne?

MIÉRT NE?

  • Caelan Rhys
  • 2017.08.30 11:13
  • 1006

– Miért ne tehetném, amit csak akarok? – kérdezte Logh a buszon hangosan.

Néhányan összenéztek, mások felriadtak a busz monoton ringatása okoztat szendergésükből, de senki sem válaszolt. A busz pedig csak haladt, robogott tovább. Egyenletesen búgó motorral és hintaszerűen mozgó kasznival, így még azokat is elnyomta a buzgóság, akiknek sem igénye, sem kedve nem volt egy kis szunyókáláshoz.

– Komolyan kérdeztem! – szólalt meg Logh ismét jól hallhatóan. – Mi a fenéért ne tehetném, amit akarok? – tette fel a kérdést még nyomatékosabban.

A mellette ülő néni félszegen nézett körül, majd mivel senki sem szólalt meg, ő megtette:

– Mert egy buszon rendesen kell ülni, míg a megállóba nem érünk – szólt anyai szigorral.

– De miért? – makacskodott Logh. – Miért ne tehetném egy buszon azt, amit akarok?

A néni elhallgatott. Hirtelen sürgős késztetést érzett, hogy szétnyissa, majd figyelmesen újra összehajtsa a kendőjét, miközben igyekezett elrejtőzni a tevékenység mögé.

– Nem látom be – folytatta Logh –, ki vagy mi kényszeríthetne rá, hogy lemondjak a szabad döntés jogáról.

– Hallott már a társadalmi együttélés szabályairól? – kérdezte egy középkorú férfi a mögötte lévő sorból.

– Hogyne hallottam volna! – csattant fel Logh. – De miért akadályozna az meg engem?

– Ha együtt akar élni a társadalmat alkotó közösséggel, akkor kénytelen betartani őket.

– És? – akadékoskodott tovább Logh.

– Öreg, jártál valaha suliba? – kérdezte egy szakadt ruhába öltözött fiatal srác a busz átellenes oldaláról.

– Persze! – válaszolta a homlokát ráncolva Logh. – Hogy jön ez ide?

– T'od, házirend meg ilyenek... – dünnyögte az ifjú.

– Valaha is visszatartott ez téged, hogy azt tedd, amit akarsz? – érdeklődött Logh lelkesen.

– Áááá, soha – dobott egy rágót unottan a szájába a srác.

– Na, látod! – érvelt Logh diadalittasan. – Miért kéne hát tartanom holmi szabálygyűjteménytől?

– Kirúgtak – vetette oda flegmán az ifjú.

– Ó! Értem – gondolkodott el Logh a váratlan fordulaton.

Néhány percre visszafoglalta megszokott helyét a néma csend a busz utasai között. Különös módon a szuszogást felváltotta benne a várakozás. Feszült volt, mégis tele kíváncsisággal.

– Hogy akar mégis együtt élni másokkal, ha nem a szabályok szerint játszik? – törte meg a csendet egy erőteljes női hang.

– Ki mondta, hogy nem játszom a szabályok szerint? – kérdezett vissza Logh félvállról. – Én csak nem látom, hol az a szabály, amely megtiltaná nekem, hogy azt tegyem, amit akarok.

– Hol, hol?! – fortyant fel egy idős úr a busz elejében. – Keressen fel egy ügyvédet, és kérdezze meg tőle. Ha ő sem tudja, tegyen, amit jónak lát! – legyintett lemondóan.

– Nincs önök között ügyvéd véletlenül? – kérdezte Logh.

Az emberek mintegy varázsütésre elkezdtek forgolódni az üléseikben. Néhány szégyenlős mosoly is felvillant, ahogy itt-ott összeértek a tekintetek, ám egyetlen utas sem jelezte, hogy köze lenne a jogi pályához.

A busz lassított, majd óvatosan a megállóba parkolt. Kinyíltak az ajtók, és az emberek a csomagjaikat cipelve szabályos libasorban leszálltak a buszról.

Logh udvariasan előre engedett mindenkit, így ő indult kifelé utoljára.

– Mit akart csinálni? – szólt utána a sofőr, mielőtt elérte volna járdát.

– Hogy én? – fordult hátra Logh meglepetten. – Csupán beszélgetni. Végtelenül unalmas ennyi időt némán eltölteni ennyi ember között, nem igaz?