Világnak ifjúságában,
mielőtt az emlékezet teremtetett,
istenek lakták be az eget
s minden létező felleget.
Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!
Ó, bár lenne,
lenne oly hosszú életem,
hogy megvalósulni lássam minden reményem!
– Eljött az idő – mondta álmos hangon Ubald, miközben lassan kikecmergett az ágyból. – Egy perccel sem várok többet!
– Quelle surprise, surprise! – dünnyögte az órásmester maga elé, miközben komoly tekintettel nézett bele a régi ingaórába.
