Világnak ifjúságában,
mielőtt az emlékezet teremtetett,
istenek lakták be az eget
s minden létező felleget.
Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Lehet-e élet ott,
hol nincs helye a szívnek?
– Eljött az idő – mondta álmos hangon Ubald, miközben lassan felkelt az ágyról. – Egy perccel sem várok többet!
Dant jóleső fáradsággal a tagjaiban huppant le a háza előtti lépcsőre. Lassú, kimért mozdulatokkal kavarta a kezében tartott maroknyi fatálban gőzölgő, zöldségdarabokkal tarkított kását.
