Elefánt a Porcelánboltban

ÜDVÖZÖLLEK

Rólam

Először is szeretném, ha tudnád, milyen hálás vagyok a figyelmedért. Tényleg nagyon sokat jelent nekem. Nem csak azért, mert így talán megismerhetlek, hanem azért is, mert felnőtt életem legnagyobb részében úgy hittem, egy már-már grafomán Asperger-szindrómás írásaira senki sem kíváncsi.

Azonban itt vagyok. Minden világok közül abban, amely közös Veled, és amit látszólag áthidalhatatlan szakadék választ el minden mástól. Azonban mi sem áll távolabb a valóságtól! Hiszen e tökéletlennek tűnő világ éppen attól tökéletes, hogy a többi világgal összefogva képes rámutatni arra, amit igazán akarunk és arra is, amit nem.

Ezért írtam mindig. Magamnak, az iskolában, barátoknak, rokonoknak, felkérésre, az íróasztalfióknak, s végül a számítógép merevlemezének. Ezért írok. Bárkinek, aki úgy érzi, hogy számára jelentést hordoznak a szavaim. Akárkinek, akit elszórakoztatnak az ismeretlen világokból elővarázsolt történetek. Vagy csak egyszerűen mindenkinek. Címkék nélkül.

Mindegyik bejegyzésemet szórakoztatónak, némelyeket egyben gondolatébresztőnek is szánom. Ha azonban kérdésed, történeted, esetleg javaslatod lenne, kérlek ne habozz megírni nekem hozzászólásban. Ha megosztod a blogot vagy bármelyik bejegyzésemet a szeretteiddel, azért pedig külön is hálás vagyok.

Jó szórakozást és hasznos elmélkedést kívánok,

Caelan

Ui. Az oldalon található minden kép és szöveg szerzői joggal védett, így jogi eljárást von maga után azok bármiféle engedély nélküli felhasználása. Köszönöm a megértésedet!