Kiemelt
Caelan Rhys - 2018.03.21 17:06
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.
Ezekről az időkről talán csak a Szentek mesélhetnének. A fényről, amely a környék egyetlen fájának leveleiből áradt, a selymes szellőről, amely a Szív fájának ágai számára hozott híreket távoli vidékekről, valamint a lüktetésről, amely gyógyította, tisztította nem csupán Giaxeet apró földdarabját, hanem a szél és a napfény erejével az egész világot.
Azt mondják, hogy a múlt nem létezik. De én jártam ott. Láttam, hogy él és lélegzik. Akárcsak te vagy én.
– Uram, megbocsát egy pillanatra? – lépett oda Trymhez egy feltűnően jól öltözött úr, miután kiszállt a hatalmas, feketén csillogó limuzinból éppen a buszmegálló előtt.
– Mit jelentsen ez már megint? – kérdezte Télapó a rénszarvasoktól, miután hangosan felolvasta a soron következő virgácson talált levelet.
– Én vagyok! – szólt Batz rekedt hangon, amint Berth kikukucskált a résnyire nyitott ajtón. – Csak én... – sóhajtott nagyot, miközben Berth a zárral pepecselt.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Erőt ad, amikor gyenge vagyok, nyugtat, ha szorongok. Gyógyít, ha betegség kínoz, és frissít, ha szomjúság gyötör. Melegben segít megbirkózni a hőséggel, hidegben elűzi a reszketésem.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
