– Nos, ha ön is jónak látja, kezdjünk is bele – szólt barátságos hangon a pszichológus. – Miért keresett fel?

– Az ünnepek... – motyogta Krampusz. – Vagy inkább a munkám... – dadogta. – … netán mégis a főnököm... – hebegte maga elé meredve, miközben idegesen tördelte az ujjait.

– Csak nyugodtan – biztatta az orvos. – Kezdjen bele bárhol, ahol jól esik, aztán kérdezek, ha szükséges.

– Értem – mondta Krampusz elcsukló hangon. – Nagyon szépen köszönöm.

– Nos? – nógatta a doki udvariasan egy percnyi néma csönd után.

– Lassan indulnánk az idei turnénkra – kezdett bele Krampusz lassan, miközben továbbra is üveges tekintettel meredt maga elé. – Tudja, Télapó, karácsony meg ilyenek...

– Értem. És? – érdeklődött meleg hangon a pszichológus.

– Most dolgozzuk fel a Mikuláshoz írt leveleket – válaszolt Krampusz elcsukló hangon, majd alig észrevehető, fénylő kicsi könnycsepp jelent meg a görcsösen összeszorított szeme sarkában.

– Mi ezzel a baj? – kérdezte a doktor, hogy továbblendítse a témát a fájó pontról. – Nem így tesznek minden évben?

– De – válaszolt Krampusz még mindig összevont szemöldökkel –, csakhogy idén kaptunk egy levelet egy kisfiútól, amiben semmi mást sem kér, csak hogy látogassam meg.

– Szokatlan kérés, belátom, de örülnie kéne a népszerűségnek, nemde? – puhatolózott az orvos csodálkozó tekintettel.

– Örülni?! – csattant fel hirtelen Krampusz. – De hát ez a gyerek jó volt egész évben!

– No és? – vágott vissza a pszichológus. – Nemhogy örülne neki, hogy senki sem fogja bokán rúgni!

– Maga még mindig nem érti? – üvöltötte Krampusz magánkívül az orvos felé. – Ez maga a katasztrófa!

– Figyeljen! – sziszegte szikrázó tekintettel, miközben kiült a dívány szélére. – A cég 94289/94/b szabálya kimondja, hogy ha a tárgyév folyamán a gyermek kifogástalan magaviseletet tanúsított, akkor abban az esetben krampusz nem küldhető hozzá. Ám a cég 67359/66/q szabálya értelmében az előző szabálynak megfelelő gyermekek karácsonyi kívánságát Mikulásnak teljesítenie kell.

– Oh! – képedt el a pszichológus. – Talán itt lenne az ideje átvizsgálni a szabályokat – mondta végül bizonytalan hangon.

– Így van! – nyugtázta Krampusz. – Mikulás is ezt tette. Négy nappalon és éjen át kereste a megoldást a tanácsadóival, majd elküldték nekem ezt a kiküldetési szabályzatot – húzott elő hirtelen egy összetekert papírt. Indulatosan elkezdte széttekerni, és mire végzett, a papír a padlóig ért.

– Itt is van – mondta egyre dühösebben, és maga elé tartva szikrázó tekintettel pásztázta végig a sorokat.

– Például vegyük ezt – emelte fel a hangját. – Köteles a gyermekkel töltött teljes időben a gyermek számára melegséget sugárzóan mosolyogni.

– Vagy ezt – emelte kissé feljebb a papírt és nemkülönben a hangját is. – Köteles a szarvait karácsony szelleméhez méltó dekorációval ékesíteni.

– Továbbá láncot, vasvillát, ostort, virgácsot és egyéb fenyítésére alkalmas eszközt nem vihet... – hadart innen-onnan kiemelt részleteket indulatosan. – Farkára arany-piros masnit... El nem tüntethető agyaraira a gyermeket nevetésre ingerlő mintát festeni... – mondta végül lemondó hörgésbe fulladó hangon.

Keze olyan erővel reszketett, hogy a papír is csörögni kezdett, ám végül teljesen önuralmát vesztve a padlóra ejtette. Arcát a tenyerébe fektette, majd fájdalmas zokogásban tört ki. Szinte a padló is beleremegett, ahogy a sírás rázta Krampusz testét, de képtelen volt tovább türtőztetni magát.

– Ugyan, ugyan – szólt csitítólag a pszichiáter. – Én úgy vélem, hogy salamoni döntés született.

Mintha tűt szúrtak volna belé, úgy pattant fel Krampusz a díványról.

– Salamoni?! – bömbölte habzó szájjal. – Ezt teljesen komolyan mondja?! Nézzen rám! Még egy ilyen tökevesztett krampuszt nem látott a világ! Ez nem csak az önbecsülésem végét jelenti, hanem a karrieremét is! – üvöltötte zokogva.

– Akkor mondjon fel.

– Felmondanék, de gondolja, hogy jobb sorom lenne, ha egy áruháznak dolgoznék? Ahol alig múlik a tél, öltözhetek nyúlnak, és festegethetem színesre a tojásaimat nyílt színen?! Hát élet ez, doktor úr? Mondja meg őszintén! Élet ez?

Ezután erőtlenül visszaroskadt a dívány szélére.

– Nagyon sajnálom, de munkaügyekben semmiképpen nem vagyok illetékes. Azonban az önbecsülésén dolgozhatunk, ha ön is úgy akarja – válaszolta a doki szemrebbenés nélkül.

– De muszáj segítenie! – rogyott Krampusz az orvos lábai elé imádságra kulcsolt kézzel.

– Ugyan, mit tehetnék én? – kérdezte feszengve a pszichológus.

– Könyörgöm, vegye rá a fiát, hogy írásban vonja vissza a Mikulásnak küldött kérését!