– Volna kedved hazafelé sétálni? – kérdezte Janek, miközben kulcsra zárta közös irodájuk ajtaját.
– Ezek soha nem fogynak el?! – mérgelődött a béka, miközben sietősen próbált a nyílt vízről a nádas biztonságos sűrűjébe jutni.
– A bátorságot csakis magadban keresd! – visszhangzottak a Vörös Lovag fülében a Bölcs szavai, miközben a küzdőtérre igyekezett.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Ősszel láttam először. Éppen az aprócska üvegkalitkámmal szemben állt, mintha várt volna valakit. Mozdulatlanul, akár egy szobor, választotta szét a minden irányból feléje hömpölygő embertömeget.
Még soha nem érezte magát olyan magányosnak, mint akkor. Hiába volt egy zsúfoltan lakott város kellős közepén, ő volt az, akit senki sem látott, akit senki sem hallott.
Gika óvatosan bepillant a nappaliba. A család apraja-nagyja már összegyűlt, az önfeledt beszélgetés zsongása tölti be a lakást. Gika nézelődik és felfedez néhány ismeretlen arcot.