– Volna kedved hazafelé sétálni? – kérdezte Janek, miközben kulcsra zárta közös irodájuk ajtaját.
– Ezek soha nem fogynak el?! – mérgelődött a béka, miközben sietősen próbált a nyílt vízről a nádas biztonságos sűrűjébe jutni.
– A bátorságot csakis magadban keresd! – visszhangzottak a Vörös Lovag fülében a Bölcs szavai, miközben a küzdőtérre igyekezett.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
"Életemben csupán kétszer láttam azt a bőröndöt."* Először a születésem pillanatában. Akkor azt mondták, ez életem végéig velem lesz, hogy ebbe tehessem minden élményemet, mindent, amit magammal vinnék, mindent, amit nem szeretnék hátrahagyni.
Soha nem felejtem el azt a napot. Az álom, amely akkor született, nem hagyja. Azóta is hallom a falakat megrázó dörrenések hangját, amelyek mintha csak a föld mélyéből törtek volna felszínre, hogy figyelmeztessék a halandókat a Pokol létezésére.
Nézzünk szembe a ténnyel, nem ez volt Gundo legfényesebb napja. Na nem mintha kikopott volna a tollából a szavak ékessége, vagy netán cserben hagyta volna a szabadságtól megmámorosodott fantáziája. Nem. Gundonak egyszerűen elfogyott a szobája.