– Minek eteti azokat a koszos tollcsomókat? – kiáltott oda Alejj összehúzott szemöldökkel a park közepén lévő padon ülő Khuna felé.
"Életemben csupán kétszer láttam azt a bőröndöt."* Először a születésem pillanatában. Akkor azt mondták, ez életem végéig velem lesz, hogy ebbe tehessem minden élményemet, mindent, amit magammal vinnék, mindent, amit nem szeretnék hátrahagyni.
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.
– Annyira más a világ nélküled! – sóhajtott Trysh, miközben kezébe vette a könyvespolc szélén pihenő képek egyikét.
Üres gondolatokkal, tétlenül bolyongtam a világban, mielőtt találkoztunk. Árva voltam. Szülő nélkül, gyermek nélkül, álmok nélkül sodródtam végig a múló éveken. Kongó, tudat nélküli testem vonszolta magát egyik helyről a másikra, miközben egyetlen vágya az volt, hogy bárcsak egy nyugodt fa alatt találná sírját a lenyugvó nap sugaraival.
Brüel kezében a toll egyre lassabban mozgott. A betűket alkotó tintafonal olyan lassan tekergett a papír felett, mintha minden egyes kanyarral egyre több és több súly nehezedne rá. Terhe azonban nem csak őt nyomasztotta.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Ősszel láttam először. Éppen az aprócska üvegkalitkámmal szemben állt, mintha várt volna valakit. Mozdulatlanul, akár egy szobor, választotta szét a minden irányból feléje hömpölygő embertömeget.
Gika óvatosan bepillant a nappaliba. A család apraja-nagyja már összegyűlt, az önfeledt beszélgetés zsongása tölti be a lakást. Gika nézelődik és felfedez néhány ismeretlen arcot.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
