– Minek eteti azokat a koszos tollcsomókat? – kiáltott oda Alejj összehúzott szemöldökkel a park közepén lévő padon ülő Khuna felé.
"Életemben csupán kétszer láttam azt a bőröndöt."* Először a születésem pillanatában. Akkor azt mondták, ez életem végéig velem lesz, hogy ebbe tehessem minden élményemet, mindent, amit magammal vinnék, mindent, amit nem szeretnék hátrahagyni.
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.
– Annyira más a világ nélküled! – sóhajtott Trysh, miközben kezébe vette a könyvespolc szélén pihenő képek egyikét.
Üres gondolatokkal, tétlenül bolyongtam a világban, mielőtt találkoztunk. Árva voltam. Szülő nélkül, gyermek nélkül, álmok nélkül sodródtam végig a múló éveken. Kongó, tudat nélküli testem vonszolta magát egyik helyről a másikra, miközben egyetlen vágya az volt, hogy bárcsak egy nyugodt fa alatt találná sírját a lenyugvó nap sugaraival.
Brüel kezében a toll egyre lassabban mozgott. A betűket alkotó tintafonal olyan lassan tekergett a papír felett, mintha minden egyes kanyarral egyre több és több súly nehezedne rá. Terhe azonban nem csak őt nyomasztotta.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Az ő ideje lejárt. Minden, amiért élt, elmúlt, elenyészett vagy egyszerűen megváltozott. Sokáig küzdött ellene, de végül elfogyott minden ereje. Vágya, hogy újra minden a régi legyen, annyira elgyengült, hogy mára szinte az emlékei is kivetették maguk közül.
– Eljött az idő – mondta álmos hangon Ubald, miközben lassan felkelt az ágyról. – Egy perccel sem várok többet!
Dant jóleső fáradsággal a tagjaiban huppant le a háza előtti lépcsőre. Lassú, kimért mozdulatokkal kavarta a kezében tartott maroknyi fatálban gőzölgő, zöldségdarabokkal tarkított kását.
