– Tudod, Rudolf – vette kezébe a Télapó a koktélt a pincér tálcájáról –, Ferdinándnak kéne itt lennie velem.
– Mit jelentsen ez már megint? – kérdezte Télapó a rénszarvasoktól, miután hangosan felolvasta a soron következő virgácson talált levelet.
– Miért nincs egy nyomorult varázsige szakálltisztításra?! – dörmögött Télapó a tükör előtt, ahogy próbálta kiszedegetni a szakállába kacéran belefurakodott fenyőtűket.
– Úgy látom, jól haladnak otthon az előkészületekkel – jegyezte meg Télapó megkönnyebbülve Ferdinánd felé, majd elégedett sóhajjal az asztalra tette az okostelefonját.
– Nos, ha ön is jónak látja, kezdjünk is bele – szólt barátságos hangon a pszichológus. – Miért keresett fel?
Az ő ideje lejárt. Minden, amiért élt, elmúlt, elenyészett vagy egyszerűen megváltozott. Sokáig küzdött ellene, de végül elfogyott minden ereje. Vágya, hogy újra minden a régi legyen, annyira elgyengült, hogy mára szinte az emlékei is kivetették maguk közül.
Lehet hideg, lehet szél,
Nyúl úr mindig jót remél.
"Életemben csupán kétszer láttam azt a bőröndöt."* Először a születésem pillanatában. Akkor azt mondták, ez életem végéig velem lesz, hogy ebbe tehessem minden élményemet, mindent, amit magammal vinnék, mindent, amit nem szeretnék hátrahagyni.