Elefánt a Porcelánboltban
A bőrönd titka

A bőrönd titka

Életemben csupán kétszer láttam azt a bőröndöt. Először hatéves koromban, amikor nagyapa a zsúrom előtti napon váratlanul betoppant vele. A szobámba hívott, óvatosan az ágyra tette, majd kinyitotta.

Elszáradt szerelem

Elszáradt szerelem

Celesa bánatosan állt a komód előtt. A baljában tartott kávé felszálló aromája próbálta felvidítani, de nem tudott versenyre kelni a jobb kezét érintő emléktárgyak fakasztotta fájdalommal.

A mintázatok biztonsága

A mintázatok biztonsága

A fiú végre megérkezik a domb tetejére. Körülveszi a csönd, amelyet annyira áhított. Az alatta elterülő város, ahonnan érkezett, innen nézve békésnek és nyugodtnak látszik. Az utcák, házsorok, mint fehéren ragyogó érhálózat, lágyan ívelve szelik át a táj zöldjét.

Tisztára mosott szavak

Tisztára mosott szavak

– Volna kedved hazafelé sétálni? – kérdezte Janek, miközben kulcsra zárta közös irodájuk ajtaját.

A királylány esete a tudós békával

A királylány esete a tudós békával

– Ezek soha nem fogynak el?! – mérgelődött a béka, miközben sietősen próbált a nyílt vízről a nádas biztonságos sűrűjébe jutni.

A Vörös Lovag nagy napja

A Vörös Lovag nagy napja

– A bátorságot csakis magadban keresd! – visszhangzottak a Vörös Lovag fülében a Bölcs szavai, miközben a küzdőtérre igyekezett.

Láthatatlan valóság

Láthatatlan valóság

Alice hazafelé tart a boltból, ahol vásárolni voltak édesanyjával. Tele kosár finomsággal a kezükben fesztelenül fecserésznek arról, milyen finomságokat készítenek otthon a vásárolt alapanyagokból.

A mese visszavág

A mese visszavág

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.

A szeretet segít

A szeretet segít

Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!

Életre hívott szavak

Életre hívott szavak

Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.

KÖZÖSSÉG

AJÁNLÓ

Elme-színház

Szavak. Szavak és képek. Szavak, képek és hangok. Apró villanások, hosszú monológok, amelyek újra és újra támadják Parna érzékeit. Élesen, mintha ott és akkor történne minden, mintha az egész napja újra lejátszódna a szobájában.

A szeretet segít

Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!

Sikító éj

Éles sikolyra ébredtem. Mire kinyitottam a szemem, az ereje átjárta minden porcikámat. Felültem. Vártam, hátha újra felharsan, és akkor talán megbizonyosodom róla, hogy nem álmodtam.