Celesa bánatosan állt a komód előtt. A baljában tartott kávé felszálló aromája próbálta felvidítani, de nem tudott versenyre kelni a jobb kezét érintő emléktárgyak fakasztotta fájdalommal.

A rózsa, mely friss és üde korában az első randevút tette meghittebbé, immár száraz, fakó eleganciával idézte a jobb napokat.

A könyv több emberöltőt átvészelt lapjai mindazt csempészték a kapcsolatukba, amit a legnehezebb volt megélni: az igaz szerelmet, a küzdelmet és a kitartást. Mint egy drága pénzen vett vallomás, tartotta a frontot, amíg csak lehetett.

De ennek vége. Tovább kellett lépnie. Celesa pedig pontosan tudta, szavak nélkül is érezte, hogy ennek a kapcsolatnak nincs többé keresnivalója az életében.

Nagyot kortyolt a kávéból, majd sarkon fordult és határozott léptekkel a konyhába sietett. A bögrét lerakta az asztalra és csörömpölve kotorászni kezdett az edények között. Kivette a legnagyobb tepsit a szekrényből, aztán visszament a nappaliba. Megállt a komód előtt, és egyetlen mozdulattal rásöpörte a rózsát a könyvvel együtt.

Visszatért velük a konyhába, ahol a tepsit a padlóra tette. Elgondolkodva nézte egy percig, majd a tűzhelyhez lépett. Kezébe vett egy pettyektől tarkított gyufásdobozt, és lekuporodott a tepsi mellé. Lassan, kimérten kivett egy gyufaszálat, meggyújtotta, aztán a könyv egyik sarkához érintette. Nézte, ahogy a lángok lassan ráeszmélnek a táptalajuk kivételes voltára és erőre kapnak tőle. Egy másik gyufával a rózsa szirmait kezdte perzselni. Alig egy szempillantás kellett hozzá, hogy a rózsa is lángokban álljon. Ezután a harmadikkal a könyv egy másik sarka felől indított útjára egy újabb lángezredet. A térdére támaszkodva nézte, ahogy a forró, vörös behemót egyre nagyobbá és éhesebbé válik, majd végleg bekebelez mindent, ami valaha a szerelmet jelentette.

Végül felállt, és mialatt a lángok lassanként kihunytak a hamvakon, ismét belekortyolt a kávésbögrébe. Csendesen nézte, ahogy a múlt ereklyéinek nehéz lehelete is távozik a füst utolsó foszlányaival. Mikor már csak a tiszta, száraz hamu maradt a tepsiben, felemelte és a hálószobába vitte.

Az ágyon egy hatalmas bőrönd hevert, amelybe Celesa órákkal azelőtt bepakolta Rad összes ruháját. Minden inge, nadrágja, zakója, még a legutolsó pár zoknija is ott volt. Rendezetten, tisztán, összehajtva, mintha csak utazáshoz készítette volna össze. A tepsin lévő hamut egyenletesen a ruhák tetejére szórta. Jó alaposan megkocogtatta, megrázta a tepsit, hogy minél kevesebb hamut kelljen lemosnia.

Kivitte a tepsit a konyhába, majd visszafelé beugrott a fürdőszobába, hogy Rad fogkeféjét se felejtse el becsomagolni.

Így minden, amit Rad hozott a közös életükbe, ott hevert előtte a bőröndben. Pár pillanatnyi néma álldogálás után végül bezárta és alaposan meghúzta a szorító pántokat. Minden erejét be kellett vetnie ahhoz, hogy leemelje a bőröndöt az ágyról.

A fogantyúja engedelmesen csúszott a helyére és a görgők terhük súlya alatt nyöszörögve követték úrnőjüket az előszobába. Visszatérvén a hálószobába felöltözött, majd a bőrönddel együtt távozott a lakásból.

– Csak nem elutazik, kedveském? – csilingelt egy női hang a háta mögött, ahogy elindult a folyosón a lépcső felé.

– Á, dehogy – nézett vissza szomorú mosollyal Celesa. – Csak Rad költözik. Leviszem a motyóját, lent vár a kapu előtt.

– Úgy érti, végleg? – érdeklődött a szomszédasszony sajnálkozva.

– Igen, sajnos.

– Milyen kár – sóhajtozott a szomszédasszony együttérzőn. – Habár sosem láttam őt, mégis úgy tűnt, hogy remekül megvannak. Olyan boldognak tűnt, mióta találkozott ezzel a fiatalemberrel. Biztos nem lehet valahogy megmenteni a kapcsolatukat?

– Biztos, hogy nem – suttogta Celesa lehorgasztott fejjel.

– Jaj, drágám – karolta át a szomszédasszony anyai gondoskodással. – Annyira sajnálom.

– Semmi gond – válaszolta Celesa határozott hangon. – Sokkal jobb szeretni és elveszíteni, mint soha nem szeretni.

– Ez igaz, drágám, nagyon igaz – búcsúzott el a szomszédasszony, ám továbbra is gyászos tekintettel követte Celesa alakját, amíg az el nem tűnt a lépcsőfordulóban.

A lépcsőházban sokáig visszhangoztak a puffanások, ahogy Celesa lépcsőfokonként ereszkedett egyre lejjebb és lejjebb, maga előtt tolva a nehéz bőröndöt. Sikeresen leérkezvén a földszintre azonban nem a kapu irányába indult, hanem éppen ellenkezőleg, a szemétledobó kiömlőnyílása felé. Kinyitotta a nehéz vasajtót, amely elzárta a konténereket az illetéktelenektől, majd sietősen bevonszolta a bőröndöt, és becsukta maga mögött az ajtót.

Felkapcsolta a villanyt és minden izmát megfeszítve az egyik szemétgyűjtőbe dobta a nehéz bőröndöt. Mint aki jól végezte dolgát, lekapcsolta a villanyt és visszaindult a lakásába. Felszabadultan száguldott felfelé a lépcsőn, csak akkor lassított, amikor az emeletéhez ért. Óvatosan kikukucskált a fal mögül, hogy megnézze, vajon a szomszéd még mindig a folyosón ápolgatja-e a virágait. Mivel senkit sem látott az egész folyosón, zajtalanul, akár egy macska, visszasurrant a lakásába.

Bezárta maga mögött az ajtót és egy hangos sóhajtással az ajtónak dőlt. Elmosolyodott. Végre vége. Terhétől megszabadulva vidáman dudorászott, amint a cipőjét kényelmes papucsra cserélte. A nappali küszöbére állva diadalittasan így szólt:

– Rad elment, úgyhogy jöhet Svend! – Elégedetten huppant a nappaliban található asztal mellé egy darab papírral és egy tollal, majd nagy gonddal megrajzolt betűkkel írni kezdett:

Bevásárló lista

• emléktárgy
• virág
• bőrönd
• 3 pár zokni
• 2 pár cipő
• 3 alsónadrág
• 3 ing
• 3 nyakkendő
• ...