Elefánt a Porcelánboltban
Láthatatlan valóság

LÁTHATATLAN VALÓSÁG

  • Caelan Rhys
  • 2017.04.24 14:33
  • 560

Alice hazafelé tart a boltból, ahol vásárolni voltak édesanyjával. Tele kosár finomsággal a kezükben fesztelenül fecserésznek arról, milyen finomságokat készítenek otthon a vásárolt alapanyagokból.

Ám alig érnek a házuk kapujához, amikor szembetalálkoznak egy régi ismerőssel, aki tettetett szigorral rájuk förmed. Mindketten jól ismerik a férfit. Mogorva, időnként durva megnyilvánulásai racionális, rendkívül segítőkész embert rejtenek. Alice éppen ezen ellentmondásossága miatt mindig is félt tőle.

A mai nap azonban más. A férfi nyilvánvalóan dühös valamiért. Alice édesanyja azonnal észreveszi az arcán, hogy ezúttal tényleg valami bántja, ezért egyenesen rákérdez. A férfi pedig mesébe fog.

Részletesen ecseteli egy általa ismert kutyus esetét, akit gazdája figyelmen kívül hagy, ezért a kutya szenved. A férfi dühe egyre erősebben tör a felszínre, ahogy egyre több és több apró részletet fed fel a kutya életéről.

Alice a férfi szavaitól egyre rosszabbul érzi magát. Torka úgy elszorul, hogy már nyelni sem tud. Gyomrában nyomást és hányingert érez, lábai elgyengülnek és reszketnek alatta. A férfi szavainak nyomán szédülése egyre csak erősödik és érzi, ahogy szeme megtelik könnyel, ami sietősen utat keres a külvilág felé.

Leteszi a kosarát. Úgy érzi, hogy szíve nem képes lépést tartani a rá nehezedő teherrel. Az ájulás kerülgeti. Látása fokozatosan elhomályosul, és érzi, hogy ha nem menekülhet el a férfi szavainak hatósugarából, akkor elájul. Tudja, hogy ez megtörténhet, hiszen volt már rá példa.

A férfi még korántsem fogyott ki a részletekből, édesanyja pedig bátorítóan hallgatja. Így hát Alice-nak maradnia kell. Próbál körülnézni, és olyan apróságokat észrevenni, amelyek alkalmasak a figyelme elterelésére.

Mint például a férfi cipőfűzője. Furcsán, féloldalasan vannak megkötve. A cipőfűzőkből hurkolt masnik befelé lógnak mindkét lábán, így olyanformán festenek, mintha szeretnének egymásba gabalyodni.

Alice elképzeli, ahogy a két cipőfűző elegáns táncba kezd. Felágaskodnak, összetekerednek, majd újra eltávolodnak egymástól, mintha sajátos kukac-balett előadást rögtönöznének. Alice elmosolyodik.

– Ez egyáltalán nem vicces, kislányom! – rántja vissza a valóságba egy erőteljes férfihang.

Alice testében érzi a férfi hangjának erejét. Olyan erővel súlyt le rá, mintha egy erőember csapná mellbe egy péklapáttal.

– Nem is értem, hogy lehetsz ilyen érzéketlen! – folytatja a férfi emelt hangon. – Kíváncsi lennék, ha te lennél a kutya helyében, akkor is így vigyorognál-e.

– Bocsánat – horgasztja le Alice a fejét, majd a háta mögött próbál a körmével minél nagyobb sebet ejteni a tenyerében. Becsukja a szemét, és próbál minden idegszálával a fájdalomra koncentrálni.

Az az övé. Mindenestől. Azt nem érzi, nem látja senki, tehát el sem vehetik tőle.