– Uram, megbocsát egy pillanatra? – lépett oda Trymhez egy feltűnően jól öltözött úr, miután kiszállt a hatalmas, feketén csillogó limuzinból éppen a buszmegálló előtt.
– Drágám, megjöttem! – lépett be Pito az ajtón. A táskája rutinosan szusszant a lába mellett, kabátja a fogasra került. Kényelmes mozdulatokkal letekerte a nyakából a sálat, lehúzta fejéről a kötött sapkáját, és a megszokott módon a kabátja ujjába tűrte mindkettőt.
– Eljött az idő – mondta álmos hangon Ubald, miközben lassan felkelt az ágyról. – Egy perccel sem várok többet!
Ősszel láttam először. Éppen az aprócska üvegkalitkámmal szemben állt, mintha várt volna valakit. Mozdulatlanul, akár egy szobor, választotta szét a minden irányból feléje hömpölygő embertömeget.
– Én vagyok! – szólt Batz rekedt hangon, amint Berth kikukucskált a résnyire nyitott ajtón. – Csak én... – sóhajtott nagyot, miközben Berth a zárral pepecselt.
Akkor és utána sokáig úgy véltem, hogy soha nem leszek képes megbocsátani neki. Gyötört a gondolat, hogy cserben hagyott, megcsalt, átvert. Pedig csak magunkra hagyott minket. Édesanyámat és engem.
Dant jóleső fáradsággal a tagjaiban huppant le a háza előtti lépcsőre. Lassú, kimért mozdulatokkal kavarta a kezében tartott maroknyi fatálban gőzölgő, zöldségdarabokkal tarkított kását.
Soha nem felejtem el azt a napot. Az álom, amely akkor született, nem hagyja. Azóta is hallom a falakat megrázó dörrenések hangját, amelyek mintha csak a föld mélyéből törtek volna felszínre, hogy figyelmeztessék a halandókat a Pokol létezésére.
– Nem jössz enni? – kérdezte Volli, miközben kinyújtott lábbal nagyot nyújtózott. – Én kezdek borzasztóan éhes lenni.
Megajándékozhatlak egy új Caelan Rhys novellával?
Lehet-e élet ott,
hol nincs helye a szívnek?
Gika óvatosan bepillant a nappaliba. A család apraja-nagyja már összegyűlt, az önfeledt beszélgetés zsongása tölti be a lakást. Gika nézelődik és felfedez néhány ismeretlen arcot.
Ez is csak egy átlagos munkanapnak indult. A kora hajnali kezdés a garázsban, majd unottan figyelni a vezetőfülkéből a robotok munkáját, ahogy megpakolják a kamion rakterét, végül tétlenül nézni, amint a hatalmas gépezet a központi számítógép utasítását követve elindul a szállítási címre.
