„Kedves Télapó!

Ha jót akarsz, nem használod a kéményt.

Szeretettel,

Krampusz”

– Mit jelentsen ez már megint? – kérdezte Télapó a rénszarvasoktól, miután hangosan felolvasta a soron következő virgácson talált levelet.

– Krampusznál soha nem lehet tudni – válaszolta Ferdinánd egy vállrándítással.

– Eh! – dohogta Télapó, aztán összegyűrte és a szán aljába hajította az apró papírost. Megpakolta és hátára vette apró hátizsákját, megmarkolta a virgácsot, és morogva kikászálódott a szánból. A kényes művelet befejeztével tanácstalanul nézett körül.

– Hogy nőne fenyő a haja helyén annak, aki kitalálta a sztrájkot! – zsörtölődött, miközben elérhető bejutási pontot keresett a házba. – Miért nekem kell foglalkozni az ebadtákkal?! Mintha nem lenne enélkül is elég dolgom! – fortyogott magában.

Az egyetlen közeli nyílás, ami ígéretesnek tűnt, egy emeleti erkély volt. Így hát fogta a szán hátuljára tekert csomós mászókötelet, és leengedte egyenesen az erkélyre. Az övébe tűzte a virgácsot, aztán nagyon óvatosan leereszkedett a kötélen.

– Öreg vagyok én már az efféle mutatványokhoz! – igazította meg a kabátját hatalmas sóhajjal, amikor végre szilárd talajt érzett a talpa alatt. Egy finom mozdulattal kinyitotta az erkélyajtót, és hangtalanul belépett. Elfojtott szitkozódás közepette nagy nehezen kihámozta magát a számtalan réteg függöny mögül, és elégedetten állapította meg, hogy a ház csendes.

– Alszanak – dünnyögött magában. – Helyes, helyes! – mormogta elégedetten, miközben lábujjhegyen igyekezett áthaladni a hálószobán.

Nagyon lassan, egy macska lépteivel ereszkedett le a lépcsőn. Hirtelen megtorpant a nappali bejárata felé fordulva.

– Gyertyafény – állapította meg. – Nem lehetnek ennyire suták, hogy gyertyát hagyjanak a karácsonyfa mellett! Nem hallottak még a karácsonyfatüzekről? – suttogta ingerülten, ahogy izgatottan haladt a nappali boltíves ajtónyílása felé.

– Mia... – csúszott ki hirtelen Télapó száján, amikor tekintete a kandallóra tévedt. A szeme kikerekedett és a lába földbe gyökerezett a meghökkenéstől, amint megpillantotta Ries-t, ahogy a homlokát ráncolva tökéletesítgeti a maga készítette csapdát a kandalló előtt. – Szóval innen fúj a szél, Krampusz uram... – állapította meg magában.

Élvezettel nézte végig, ahogy Ries mérnököket meghazudtoló alapossággal helyezte el a kekszeket és a pohár langyos tejet, majd egy apró botocskára rákötött egy zsineget, hogy azzal peckeljen ki egy dobozfedőt a finomságok felett. A zsineg másik végét óvatosan maga után húzta, és elbújt a kandalló előugró falazata mögött.

– Hát így állunk! – tette csípőre a kezét Télapó szigorú tekintettel, aztán az ajtófélfa mögé rejtőzött. Letette kezéből a virgácsot, levette az apró hátizsákját, majd matatni kezdett benne.

– Még szerencse, hogy nem kell az összes ajándékot minden házba bevinnem – motyogott magában. – De hol is lehet? Hol is lehet? – szedegette ki a kisebb-nagyobb csomagokat egymás után a kis puttonyból, mire végre ráakadt a keresett dobozra.

– Ez lesz aztán a meglepetés... – vigyorodott el kajánul a Télapó, ahogy felbontotta a csillogóan díszes csomagolást, és kinyitotta az alatta található vékony papírdobozt.

– Hogy is kell ezt? – ráncolta egy pillanatig a homlokát, miközben meredt bele a frissen kicsomagolt okostelefon sötét képernyőjébe. – Áh! Meg is van! – mosolyodott el, amikor megtalálta a bekapcsológombját. Arca ismét elkomorodott, ahogy szorgosan simogatta és paskolgatta ujjával a hatalmas képernyőt. – Valahol itt kell lennie... – sziszegte a fogai között. Olyan erősen koncentrált, hogy még a nyelve hegyét is kidugta a jól fésült bajusza és szakálla között.

– Na! Megvagy! – suttogta végül széles mosollyal az arcán, majd az ajtófélfa mögül óvatosan bekukkantott a nappaliba. Ries változatlanul, huncut csillogással a szemében gubbasztott a kandalló mellett, mindkét kezével szorosan markolva a madzag végét, miközben élénk tekintete rendíthetetlenül tapadt a csapdára.

– Még jó, hogy mosolyogsz! – tért vissza a kaján vigyor Télapó arcára.

Óvatosan felemelte a telefont, lefényképezte vele Ries-t, aztán gyorsan visszabújt a fedezékébe. Elégedetten állapította meg, hogy beszédes pillanatot sikerült elkapnia, ezért gyorsan be is állította a telefon háttérképének. Rutinos mozdulatokkal csomagolta vissza a telefont, és igyekezett minél gyorsabban a díszcsomagolásról eltávolított fodrokat és szalagokat karácsonyhoz méltón visszaállítani eredeti pompájukhoz közeli állapotba.

Dolga végeztével visszapakolt mindent az apró puttonyba, majd nesztelenül beosont a karácsonyfa mögé. Nagyon lassan, nehogy Ries észrevegye, betette a kutyafuttában visszacsomagolt telefont a fa alá, aztán a fát megkerülve elindult a kandalló felé.

Mivel tudta, hogy Ries nem láthatja meg, ezért kárörvendő arccal lépte át a fiú által készített csapdát. Elégedett tekintettel fordult a csapdával szembe a kandalló belsejében, és olyan szelet keltve repült ki a kéményen, hogy Ries könnyű csapdájának fedele tompán koppant a kandalló kő aljzatán.

A fiú hatalmas üdvrivalgással fogadta a csapda lecsapódását. Majd kicsattant a boldogságtól, ahogy örömtől és izgalomtól zakatoló szívvel lépett oda a dobozhoz. Megfogta mindkét kezével, óvatosan próbált belesni alá, de a sötétben semmit sem látott, ezért kénytelen volt felemelni a dobozt. Nagyon lassan, reszkető kézzel mozgatta, kíváncsisággal vegyes izgalommal várva, hogy megpillantsa a zsákmányt. Amint a csapda felfedte tartalmát, a fiú szeme kikerekedett, és az arca egy megszeppent kis mókuséhoz lett hasonló. Lassan lenyúlt, és kezébe vette a virgácsot tartó gonoszan vigyorgó Télapó figurát. Riadt tekintete körbe-körbe járt a szobában, mintha attól tartott volna, hogy nincs egyedül.

– Ez nem lehetett Krampusz – csóválta tejföl szőke üstökét néhány perc döbbent csend után. – Túl okos... – motyogta az azóta is a kezében szorongatott baba felé, ahogy csalódottan aludni tért.