Elefánt a Porcelánboltban
Csillagpor

CSILLAGPOR

  • Caelan Rhys
  • 2017.10.23 05:30
  • 614

Akkor és utána sokáig úgy véltem, hogy soha nem leszek képes megbocsátani neki. Gyötört a gondolat, hogy cserben hagyott, megcsalt, átvert. Pedig csak magunkra hagyott minket. Édesanyámat és engem. Így ketten maradtunk, és bár ő mindent megtett, hogy ne kísérje végig a gyermekkoromat az apám hiánya okozta fájdalom, mégsem volt képes pótolni őt.

Emlékszem, gyermekként milyen gyakran szöktem ki a házból álmatlan éjszakákon. Mezítláb rohantam olyan messzire, amennyire csak bírtam. Végül megálltam, leroskadtam, és a fuldokló zihálásomon áttört a zokogás. Éreztem, ahogy a torkomat görcsbe rántó fájdalom kínozza a hangszálaimat, éreztem, ahogy a tüdőmből kipréselődő levegő fájdalmas rezgésre készteti az elgyötört hangszalagokat. Mégis üvöltenem kellett.

Mindenkinek, akit csak ismertem, volt apja, csak nekem nem. A barátaimnak, a szomszédaimnak, még a tanáraimnak is. Szentül hittem, hogy az apámnak mindenki fontosabb volt a családjánál, és inkább lett a világ összes álmodójának édesapja, mint az enyém.

Gyűlöltem a csillagokat, hiszen kajánul, hivalkodón kacagtak a fejem felett, mint akik tudják, hogy övék a diadal, én vesztettem. Ők nyerték el apám figyelmét, szeretetét és jelenlétét, ami az én kezemből egyik pillanatról a másikra csúszott ki.

Tehetetlenül néztem, ahogy felhőtlen éjszakákon teljes pompájukban világítanak és villódznak, mintha kérkednének előttem. Nem egyszer próbáltam üvöltve követ hajítani a égig, hogy legalább egyet elérjek a viháncoló tömegből, de mindig kudarcot vallottam. A távolság legalább olyan nagy volt, mint apám és köztem, hiszen miután elment, ő is elérhetetlenné vált a számomra.

Pedig nem halt meg, csupán messzire költözött. Nagyapám halála után egészen a Csillámhegyig ment, hiszen az ő sírba szállásával nem állhatott le a termelés. Muszáj volt valakinek átvennie a csillagok porrá zúzását, különben az egész világ kifordult volna a sarkaiból.

A remény, csupán az tartja egyben a világot, csupán az képes mozgásban tartani, motiválni a tömegeket még akkor is, ha a józan ész csődöt mond. Ebben rejlik a csillagok ereje, ezért kell őket felhasználnunk.

Azonban nincs elég csillag, hogy azokat szétosztva az emberek között lendületet vagy akár csak egy pillanatnyi megnyugvást adjunk a számukra, ezért porrá kell zúznunk őket. Hiszen a csillagporból, bár kisebb és tünékenyebb, sok van, így mindenkinek jut. Neked is, drága fiam!

Most, hogy megkaptam nagyapád halálhírét, rajtam a sor, nekem kell átvennem a csillagmalmot. Tudom, min fogsz keresztülmenni, mivel én is átestem ezen. Ezért csak ülök az ágyad mellett, és nézem, ahogy alszol és álmodsz. Békésen, nyugodtan, ahogy én tettem azon az éjszakán, amikor apám elhagyott minket.

Mégis remélem, hogy ez a levél kicsit könnyebbé teszi az elválást, és így talán kevesebb haragot éget a szívedbe, mint apám szótlan eltűnése perzselt az enyémbe.

Ég áldjon!