Elefánt a Porcelánboltban
Húsz év múlva

HÚSZ ÉV MÚLVA

  • Caelan Rhys
  • 2021.09.18 09:23
  • 640

— Zavarhatom egy percre, ifjú hölgy? — lépett oda udvariasan Farkas Piroskához.

— Hát, ha tényleg csak egy perc, nem bánom! — válaszolt Piroska barátságosan.

Az időjárás kellemes volt, az erdő mélye pedig nyugodt és hívogató, ezért Farkas kényelmes mozdulatokkal elővett a zakója belső zsebéből egy gondosan összehajtott, ám kissé gyűrött papírt, és mialatt széthajtotta, a legkedvesebb mosolyát megvillantva belekezdett a mondókájába:

— Tényleg csak pár perc, ám ez megváltoztathatja az életét!

— Mit árul? — tette le Piroska a kezében tartott kis méretű bőröndöt a lába mellé. — Valami szép, netán valami szép és hasznos?

— Mindkettő! — vágta rá Farkas azonnal, majd Piroska felé nyújtotta a jobb napokat látott papírt. — Biztosítás — szólt, mintha csak egy régi jó barátot mutatna be. — Egyösszegű, így soha többé nem lesz vele gondja!

— Ó, ez remek! — csillant fel Piroska szeme, aztán a papír felé nyúlva óvatosan végigsimította Farkas kézfejét. — Mondták már önnek, hogy milyen finom vonalú ujjai vannak?

— Öhömm, nem — hebegte Farkas, majd a másik kezébe vette a papírt, és a háta mögé rejtette az üres kezét. — De a biztosítás… — próbálta visszaterelni a beszélgetést a tervezett mederbe.

— Persze, persze! Teljesen igaza van — válaszolt Piroska kacagva. — Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk! Szóval, mit is biztosít? — kérdezte érdeklődéssel a hangjában, és ahogy közelebb lépett, mélyen Farkas szemébe nézett.

— Hát… őőő… — dadogott Farkas zavartan —, azt mindenképpen, hogy a pénz átvétele után engem többet nem lát — csúszott ki meggondolatlanul a száján. Minden idegszálát lekötötte, hogy elkerülje Piroska átható tekintetét, de gyorsan be kellett látnia, hogy ez lehetetlen.

— Remek! Egyenesen nagyszerű! — csilingelt Piroska hangja. — És mondja csak, azt mondták már önnek, hogy milyen mély, rabul ejtő tekintete van?

— Valóban? — motyogta Farkas, majd nagyot nyelt. Valahol mélyen rendkívül jól esett neki a hízelgés, azonban egyre kevesebb reményt látott rá, hogy visszaszerezze az irányítást a társalgás felett.

— Igen! Sőt, ez a fantasztikusan fényes szőrzet, ezek a markánsan merev fülek, kifejező ajkak és bájosan riadt mosoly… Akar sok pénzt keresni? — szegezte hirtelen Farkasnak a kérdést. Farkas leblokkolt. Mit lehet erre válaszolni? Hát nem egyértelmű? Ám még mielőtt megfogalmazta volna a legmegfelelőbb választ, Piroska odalépett hozzá, kivette a kezéből a papírt és hanyagul elhajította.

— Sok pénzt? — kérdezett vissza Farkas bizonytalanul. Ha egy szempillantásnyival előbb még kóválygott is a fejében egy értelmes gondolat, az ebben a pillanatban hagyta faképnél, amikor a zavarát kiaknázva Piroska hirtelen mögé került és egy finom mozdulattal lehúzta róla a zakóját.

— Igen, igen! Sok pénzt — válaszolta Piroska bosszankodva, mint akit zavar ez a totojázás. A megszerzett ruhadarabbal a karján körbe-körbe járva mustrálta Farkast, mint a hiéna az áldozatát. Farkas fogai egymásnak feszültek, ahogy próbálta féken tartani az indulatait. Talán ha nem bántja meg a lányt, még lehet valami az üzletből, ezért jobbnak látta, ha meg sem mozdul.

Jó pár percbe beletelt, mire Piroska befejezte Farkas feltérképezését. Megállt és csendben várakozott, miközben látványosan legeltette a szemét Farkas fedetlen testrészein. Farkas keze lassan ökölbe szorult, ahogy próbált kiutat találni ebből a lehetetlen helyzetből, de az agya teljesen feladta a küzdelmet. Egy szó nem sok, annyi sem volt a fejében. Teljesen úrrá lett rajta a tanácstalanság. Szíve szerint rég elfutott volna, de egy mélyről feltörő érzés visszatartotta.

— Milyen sokat? — dadogta végül dermedten, miközben a tekintete szomorúan követte a közeli bokor ágain landoló nyakkendőjét.

— Az csakis öntől függ. Attól, hogy meddig hajlandó elmenni — válaszolta Piroska kihívó mosollyal az arcán, ujjaival Farkas ingének gombjai között matatva.

— Mégis meddig kéne elmennem? — puhatolózott Farkas rekedten, és sikertelenül próbált kihátrálni Piroska kezei közül. — Leállna legalább egy pillanatra? — esdekelt végül, és görcsösen húzta össze a kigombolt inge gallérját.

— Szóval szégyenlős — állapította meg Piroska csípőre tett kézzel, mintha valaki máshoz beszélt volna. — Na, mindegy, majd nagyika megoldja. Ugye eljön velem az én jó öreg nagyikámhoz? Annyira jó lenne! Sőt, ha minden jól megy, még pénzt is kereshet vele. Mit szól? — csicsergett újra a kedves hang Farkas felé. A lány szemei hatalmas csillogó ékkövekként fúródtak Farkas tekintetébe, és annak egy pillanat alatt újra remény költözött a lelkébe.

— Sok pénzt? — lépett közelebb Farkas. — Háááát, akkor talán lehet róla szó… — motyogta megbabonázva. — De semmi vetkőzés, oké? — csattant fel hirtelen a hangja.

— Oké, oké! — sóhajtott nagyot Piroska, majd hozzáfűzte:

— Bár elég nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért ajánlkozik modellnek, ha nem hajlandó felfedni az izmos testét.

Farkas elgondolkodott, de nem mérlegelhetett sokáig. Piroska lassan lehajolt, kinyitotta a kis bőröndöt, és kotorászni kezdett benne. Farkas rosszat sejtett, ám Piroska keze úgy cikázott a kacatok között, akár a villám. Mire észbe kapott, Piroska kezében egy csillámporos ajakrúzs villant, és egy határozott mozdulattal kiszínezte Farkas száját.

— Kiváló munka! — dicsérte meg magát oldalra billentett fejjel.

— Megnézhetném magam? — szipogott Farkas visszazuhanva a kétségbeesésbe.

— Nem! — szólt a határozott válasz. — Bízza a kemény munkát a profikra, hogy élvezhesse a dicsőséget és a pénzt!

— Értem — törődött bele Farkas, majd lecsukta a szemét és a kezét tördelve motyogni kezdett.

— Tegye hátra őket! — utasította Piroska, majd újra hallotta, ahogy Piroska kezei között zörög a bőrönd.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — kezdett egyre érthetőbbé válni Farkas motyogása, hogy túlharsogja a fejében egyre hangosabban kiabáló önérzetét. Ám minden alkalommal, amikor összeszorította a szemét, hogy még Piroska árnyékát se lássa, a lány megrótta, hogy már megint nem együttműködő. Tehát mantrázott és tűrt, tűrt és mantrázott.

Miután Piroska a legújabb divat szerint kipingálta Farkas szemét, egy lépést hátrált, majd szigorú tekintettel nézte végig a művét.

— Hmm, valami még hiányzik — állapította meg fél perc elteltével, aztán újra lehajolt a bőröndhöz. — Ezek jók lesznek! — kommentálta, miközben egy színes masnikkal teli zacskót vett elő. Odalépett Farkashoz és vidám dudorászással elkezdte a masnikkal tincsenként összefogni a belülről lassan darabjaira hulló Farkas fején lévő szőrzetet.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — erősödött fel Farkas mondókája, miközben Piroska újra hátralépett és fürkésző tekintettel méregette az összhatást.

— Nyaktól felfelé maga a tökkkély! — nyugtázta az alapos vizsgálat után, ám hirtelen elkomorodott az arca. — Nem. Nem, nem! Nem, ez így semmiképpen nem lesz jó! Át kell öltöznie! Öltönyben és zakóban mégsem állíthat be nagyikához!

— Miért? Miért nem mehetek a saját ruhámban? — alkudozott Farkas a halálra ítéltek reményvesztettségével.

— Nem! — csattant fel Piroska hangja ellenmondást nem tűrve. — Nagyikának nagyon sok tehetséges fiatallal kell foglalkoznia. Nem ér rá, hogy megvárja, míg önt formába hozzuk. Így is elég kínos lesz, hogy bejelentés nélkül állítunk be. Vegye tudomásul, hogy nagyika hatalmas szívességet tesz már azzal is, ha soron kívül fogadja! Igazán hálás lehetne ahelyett, hogy csacskaságokhoz ragaszkodik! Teljesen nevetségessé teszi magát, és csak húzza az időmet. Így senki sem akar majd magával dolgozni — harsogott Piroska hangja. — De ha tényleg komoly pénzre és dicsőségre vágyik, akkor itt az ideje, hogy vetkőzni kezdjen! Gyerünk, egy-kettő!

Piroska szájából olyan tempóban pattogtak a szavak, mint egy kiképző őrmesteréből. Farkas agyában egyetlen értelmes gondolat sem volt képes tanyát verni, így lassan, vonakodva kigombolta az inge utolsó néhány gombját is.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — zendített rá megint a mantrára, miközben lassan kibújt az ingéből, és elkezdte kikapcsolni az övét. A szeme olyan ütemben járt körbe-körbe, mintha az élete múlna rajta, és valóban úgy is érezte. Rettegett, hogy meglátják, és annak már a puszta gondolatától is az ájulás környékezte, hogy egy ismerős erdőlakó megpillantja, amint szégyenszemre alsóneműre vetkőztetik a saját vadászterülete kellős közepén.

— Ne totojázzon már! Nincs időm egész nap a nadrágjára várni! — sürgette Piroska, miután átkutatta a táskáját és elővette a legmegfelelőbbnek ítélt ruhadarabot. — Tessék, ezt vegye fel, aztán indulás, mielőtt nagyika aggódni kezd értem! — hangzott a parancs. Farkas egy pillanat alatt lerúgta a bokájáról a már letolt nadrágot, majd felnézett.

— Nem vehetek fel rózsaszín bikinit! — sikított fel túlvilági hangon, amikor megpillantotta Piroska kezében a hatalmas virágokkal díszített aprócska ruhadarabot. — Mégiscsak pasi vagyok!

— Az nem számít! — rázta meg a fejét Piroska egyre ingerültebben. — Férfias modellekkel tele a raktár. Nekünk csinoskák kellenek! — lépett közelebb Farkashoz, kérlelhetetlenül felé nyújtva a jövője zálogát, ám az kitartóan hátrált a tenyérnyi anyagdarab elől.

— Akar nagyon sok pénzt keresni? — búgott újra Piroska hangja, ahogy apránként megpróbálta lopni a távolságot Farkas és a bikini között. — Akkor vegye fel! Tudom, hogy meg tudja tenni! — suttogta kéjes hangon Farkas felé, ám annak csak nőttön-nőtt a rémület a lelkében. — Dicsőség! Pénz! Emlékszik? — súgta ártatlan mosollyal az arcán, de Farkas ekkor már egész testében remegett. — Csak egyetlen mozdulat — követte Farkast, ahogy az megint hátrálni kezdett. — Vegye fel! — rebegte hangtalanul. Farkas tekintete görcsösen a bikinire szegeződött, és egyre inkább úgy érezte, mintha nem is Piroska beszélne hozzá, hanem a saját hangját hallaná a fejében.

— Pénz! — duruzsolta a hang kitartóan. — Dicsőség! — hallotta újra és újra, miközben a látóterében hirtelen megjelent a magától életre kelt jobb keze, ahogy lassan a ruha felé nyúl. — Vagyon! — beszélt hozzá a hang fáradhatatlanul. A keze lassan megmarkolta a bikinit és maga felé húzta. — Vedd fel! — suttogta a hang, ám Farkas fejében hirtelen megjelent egy kép, ahogy kivörösödött szemekkel, erőltetett vigyorral az arcán pózol bikiniben a röhögőgörcstől fetrengő barátai előtt.

Akkorát üvöltött, mint aki meztelenül csalánosba esett. Úgy hajította el a ruhát, mintha az megégette volna a kezét, és őrült tempóban futott az ellenkező irányba. Olyan sebesen rohant, mintha maga mögött akarta volna tudni nem csak Piroskát, a bikinit, a helyet, ahol ez a gyalázat történt vele, de az egész Kerek Erdőt vagy akár a földgolyót is.

— Azt hiszem, újabb húsz évig megint nyugtunk lesz tőle — szólalt meg Piroska mosolyogva, majd felkapta a bokor tövéből a rózsamintás bikinit. Az arcfestékekkel együtt visszatette a kis bőröndbe, és a leveleken játszó kacér napsugarakkal táncolva folytatta az útját nagyika háza felé.