A választási kényszer, legalábbis abban a formában, ahogy a leveledben említed, nem létezik. Soha nem kell arról döntened, hogy melyik burkot választod, hiszen művészként bármit is teszel, a belső, személyes kis világodból tekintesz kifelé.
Ezt a levelet már nagyon régen meg akartam írni, de nem voltam elég jól ahhoz, hogy alaposan végiggondoljam a közlendőmet. Remélem, hogy még nem túl késő, és megbocsátod a csúszást.
Tudom, hogy az írói lét romantikus képébe nem csupán a poros párizsi padlásszoba, a kicsapongó élet és a korai halál tartozik, de a létezés minden egyes józanul töltött percét átitató vágy is a Múzsa csókja után.
Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!
– Tudod, Rudolf – vette kezébe a Télapó a koktélt a pincér tálcájáról –, Ferdinándnak kéne itt lennie velem.
Gika óvatosan bepillant a nappaliba. A család apraja-nagyja már összegyűlt, az önfeledt beszélgetés zsongása tölti be a lakást. Gika nézelődik és felfedez néhány ismeretlen arcot.