Elefánt a Porcelánboltban
Dal a távozóhoz

DAL A TÁVOZÓHOZ

  • Caelan Rhys
  • 2018.02.27 19:55
  • 299

Lehet-e élet ott,
hol nincs helye a szívnek?
Hol szüntelen bukkannak fel érvek?
Hol hiába jár madár,
hiába könyörög a nyár,
csak az ész az úr.

Szeretet-e az,
mi kérdez?
Mi fittyet hány az egésznek,
s bizalmát vesztve,
vagy tán sosem megteremtve
azt gyanakszik, ha kérsz?

Merheted-e felemelni hangod
ott, hol ereje elaggott,
s minden, mi elhagyja ajkad
ellened fordulva
zúdul vissza rothadtan nyakadba,
és marón elemészt?

De maradhatsz-e csendben,
ha kérdeznek szüntelen?
Elkerülheted-e a választ,
mit süket füleik kizárnak,
hogy elméik biztosan tudhassák,
még mindig te vagy a vesztes?

És tudsz-e nélkülük élni?
Kirekeszteni mindet,
s remélni,
hogy begyógyul a bűntudat,
s újra megtalálod magadat,
bárhol is rejtőzik mindig?

S valóban szeretsz-e,
ha meg tudod ezt tenni?
Az összes kárálót kitagadni,
s élni a saját életed,
megtalálni önnön becsületed,
kerüljön bármibe is?

Nem lennél-e te is
egy a díszes társaságból?
Kinek bakancsa hímes,
ám zoknija sáros,
sötét úttól kátrányos,
hisz abban jár, ha nem látják.

S akarsz-e egyáltalán
vitorlát bontani,
s elhajózni messze,
hogy utadat csupán
egy sirály kövesse
mindhalálig?

Mert erő kell, hogy elmenj,
s erő kell, hogy kushadj,
lapíts, mint béka a bokorban,
s bármennyire is fáj egy-egy jelenet,
a családot kicserélni nem lehet,
az örökre hozzád tartozik.