#mese #Soha Világ 1 #Soha Világ meséi
Üres gondolatokkal, tétlenül bolyongtam a világban. Árva voltam. Szülő nélkül, gyermek nélkül, álmok nélkül sodródtam végig a múló éveken. Kongó, tudat nélküli testem egyik helyről a másikra vonszolta magát, miközben egyetlen vágya az volt, hogy egy nyugodt fa alatt találja sírját a lenyugvó nap sugaraival.
Brüel kezében a toll egyre lassabban mozgott. A betűket alkotó tintafonal olyan lassan tekergett a papír felett, mintha minden egyes kanyarral egyre több és több súly nehezedne rá. Terhe azonban nem csak őt nyomasztotta.
„Atyáink szellemének nevében
örökre száműzlek!
Legyen hajlékod a hideg kő,
legyen társad az eső!
Vigyétek!”
#mese #Soha Világ 1 #Soha Világ meséi
Azt mondják, hogy a múlt nem létezik. De én jártam ott. Láttam, hogy él és lélegzik. Akárcsak te vagy én.
Cedalion ebben az évben is magányosan töltötte az ünnepeket. Számára a karácsony nem volt más, mint az év legcsendesebb napja, míg a szilveszter a leghangosabb.
– Uram, megbocsát egy pillanatra? – lépett oda Trymhez egy feltűnően jól öltözött úr, miután kiszállt a hatalmas, feketén csillogó limuzinból éppen a buszmegálló előtt.
– Tudod, Rudolf – vette kezébe a Télapó a koktélt a pincér tálcájáról –, Ferdinándnak kéne itt lennie velem.
#mese #Soha Világ 1 #Soha Világ meséi
– Drágám, megjöttem! – lépett be Pito az ajtón. A táskája fáradtan szusszant a lába mellett, kabátja a fogasra került. Kényelmes mozdulatokkal letekerte a nyakából a sálat, lehúzta fejéről a kötött sapkáját, és a megszokott módon a kabátja ujjába tűrte mindkettőt.
Miallt a felkelő nap a folyóparton találta, mint minden reggel az elmúlt években. Szerette a hajnalokat. Ahogy a folyópart nyughatatlan levegője hűsen az arcába csapott, úgy érezte, mintha Moude keltegetné puha simítással a túlvilágról.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
– Úgysem fogja megérteni! – mormolta alig érthetően maga elé Sulh az ablaknál állva. Tekintete üresen függött az óceán egy távoli, sötét pontján, mit sem törődve az ablakhoz közeli, élettől nyüzsgő sziklákkal.
