Elefánt a Porcelánboltban
Szenzáció!

SZENZÁCIÓ!

  • Caelan Rhys
  • 2023.12.04 16:32
  • 308

— Krampusz! — pattant fel Télapó a fotelből. — Hozzátok ide Krampuszt! Most azonnal! — dörrent rá a reggelivel belépő manókra, majd visszalépett a rádióhoz, és tovább tekergette az állomáskeresőt.

— Itt vagyok — szólt Krampusz bús hangon, miután belépett a szobába.

— Mi ez? — rivallt rá Télapó. — Ezt mégis hogy képzelted? Azt hitted, nem tudom meg?

— Ugyan mit?

— Hogy mit? — csattant fel Télapó, majd egyetlen mozdulattal felhangosította a rádiót. Krampusz hirtelen a füléhez kapott, míg a jelenről és múltról szőtt gondolatai, ha valaha léteztek is, egy pillanat alatt foszlottak semmivé.

A hangszóróból szűnni nem akaró árként ömlött a szívszaggató gyereksírás, amitől legszívesebben hanyatt-homlok menekült volna, de Télapó szigorú tekintete fogva tartotta. Eltorzult arccal próbálta tenyerével kizárni az elméjébe éles pengeként hasító hangokat, ám épp mielőtt minden porcikája görcsbe rándult volna, Télapó hirtelen lehalkította a készüléket.

— És ez megy minden átkozott csatornán — közölte indulatosan. — Ne próbáld bemesélni nekem, hogy semmi közöd hozzá, mert nem is tudom, mit csinálok veled!

— Már hogy lehettem volna én? — háborodott fel Krampusz. — Engem már ártalmatlanítottál, nem emlékszel? — mutatott fancsali ábrázattal a rózsaszín masnikkal dekorált szarvaira, és szavainak nyomatékosítására Télapó felé hajolt.

— Az lehetetlen — morfondírozott magában Télapó. — De hát hallom! Ez nem lehet véletlen! — szögezte le, majd újra a rádióhoz lépett. A hangszóróhoz bújt, és aggodalmas tekintettel hallgatta a szűnni nem akaró zokogást a világ minden tájáról. — Ferdinánd! Rudolf! — süvöltötte váratlanul. — Hozzátok elém azt a két csibészt, mielőtt magam megyek értük! — kiabált a nyitott ajtó felé, aztán visszadobta magát a fotelba, és tovább keresgélt a csatornák között.

— Ez érdekes — szólalt meg Krampusz. Odalépett az asztalhoz és a tálca fölé hajolt. Lassú, kimért mozdulattal felemelte az újságot, és fennhangon olvasni kezdte:

— Mivel a rénszarvasok szakszervezete túlzott korlátozásokat vezetett be, ezért Télapó nem képes többé ellátni a feladatát… — Télapó úgy ugrott fel, mint akit egy egész csapat kiéhezett bolha csípett meg. Odarohant Krampuszhoz, és kitépte kezéből az újságot.

— De hát ez a kép… A kerék… — kereste a szavakat a címlap láttán. — Ez rágalom! Nem is én vagyok! Vajon ki tehette? Csak ők lehettek, csak ők, mindig ők! — zsörtölődött. — Ferdinánd! Rudolf! — bömbölte a nyitott ajtó felé, majd feltépte az ablakot, és addig harsogta a két nevet, míg végül az egész környék a rénszarvasokat szólítgatta.

— Kerestél? — lépett be hirtelen Ferdinánd.

— Ti tudtatok erről? — nyomta a rénszarvas képébe Télapó a friss újságot.

— Kétségtelenül — bukkant fel hirtelen Rudolf bamba vigyora Ferdinánd mögött.

— De nem úgy — tette hozzá sietősen Ferdinánd, miközben tekintete villámokat szórt Rudolf felé.

— Mi ez az átkozott majomparádé? — vesztette el Télapó a türelmét. — Az ember egy pillanatra sem veheti le rólatok a szemét?

— Végigolvastad? — kérdezte Ferdinánd.

— Hát nem elég, hogy… — dőlt Télapóból a szó.

— Szóval nem — dünnyögte Ferdinánd, majd unottan az órájára pillantott. Télapó elhallgatott, de továbbra is gyanakvó szemmel méregette a rénszarvast. — Esetleg felhívhatnám a figyelmed arra a bekeretezett hirdetésre ott a lap közepén? — használta ki Ferdinánd a váratlan csendet.

— Minek? — horkant fel Télapó.

— Csak nézd meg — javasolta Ferdinánd, és cinkos kacsintással az újság felé bökött.

Télapó felemelte az újságot, majd dühtől remegő hangon belefogott:

— Télapóbérlési szolgáltatás! Sosem késik, sosem robban… — csuklott el a hangja, ahogy a nyitott ablakon át belibbenő szellő egy férfi tompa sikolyát hozta magával.

Az ablakhoz sietve látták, ahogy a távolban egy fénylő, kapálózó csillag emelkedik, majd hosszú, vöröslő fénycsóvát húzva maga után visszazuhan a földre. Döbbent csend ülte meg a tájat, ők pedig csodálták a lassanként halványuló elegáns ívet a vidám csillagoktól hemzsegő égbolton. A sűrű némaságot csak Ferdinánd meleg hangja törte meg:

— De a kisvasút igen — motyogta.

— Kétségtelenül — dünnyögte Rudolf széles mosollyal.