Nem vagyunk gépek, hogy minden nap ugyanazzal a lendülettel, lelkesedéssel és inspirációval üljünk le írni.
Gyerekként sok időt töltöttem folyóparton. Imádtam a víz közelségét, tiszteltem az erejét és csodáltam a titokzatosságát.
Biciklin ülök. Száguldok lefelé az erdős hegyoldalon. A szél élesen süvít a fülembe, miközben minden idegszálammal az akadályokra figyelek.
Éveken át olvastam róla. Aztán arról álmodoztam, hogy milyen is lehet, ha kimegyek a kertbe, és szedek belőle a szendvicsembe, a salátámba vagy csak úgy, zöld nasinak.
A második dolog, amit meg kell tenned, hogy író lehess, hogy folyamatosan írsz. Ne hallgass az emberekre, akik megmondják Neked, hogy csupán néhány író jut el a művei kiadásáig, és Te nem leszel köztük!
Manapság, amikor a média azt célozza, hogy reakciót váltson ki Belőled, és amikor divattá vált hangosan, egy pillanatot sem vesztegetve hangot adni a saját véleményünknek, talán furcsán veszi ki magát, ha azt mondom, hogy a legjobb barátod a néma szemlélődés.
Az író imázsához menthetetlenül hozzátartozik az aprócska jegyzetfüzet, amibe úton-útfélen írogat. Ezt később, a dolgozószobája magányában újra előveszi, és a zilált, aprócska betűket szaporítva újabb csodás történeteket hív életre.
Az álmaink nem véletlenül születnek. Nem a vakszerencse dönt arról, melyikünk akar soha nem látott gépeket építeni, tanítani, gyógyítani vagy netán szórakoztatni.
Egyszer régen azt kérdezted tőlem, hogy kell nekilátni a profi írásnak. Sajnos akkor, azon beszélgetés alkalmával nem volt időm bővebben válaszolni a kérdésedre, ezért, engedelmeddel, most megpróbálom pótolni a hiányt.
Soha nem felejtem el azt a napot. Az álom, mely akkor született, nem engedi. Azóta is hallom a falakat megrázó dörrenések hangját, amelyek mintha csak a föld mélyéből törtek volna felszínre, hogy figyelmeztessék a halandókat a Pokol létezésére.
Erőt ad, amikor gyenge vagyok, nyugtat, ha szorongok. Gyógyít, ha betegség kínoz, és frissít, ha szomjúság gyötör. Melegben segít megbirkózni a hőséggel, hidegben elűzi a reszketésem.
– Csak víz! – mormolta magában szünet nélkül Phuna, miközben haladt a tömeggel. – Semmi más, csak víz!
