Elefánt a Porcelánboltban
Gerincre fel!

GERINCRE FEL!

  • Caelan Rhys
  • 2021.03.04 16:08
  • 443

Minden igazán nagy ötlet séta közben születik.

Friedrich Nietzsche

Biciklin ülök. Száguldok lefelé az erdős hegyoldalon. A szél élesen süvít a fülembe, miközben minden idegszálammal az akadályokra figyelek. Éles szikla jobbra. Nagy gödör balra. Itt-ott néhány benyúló gally csapódik a karomnak, apró nyomokat hagyva a bőrömön. Meg sem érzem. Most semmi más nem számít, csak a részidő.

Előttem nincs senki, hátulról sem hallok hangokat. Nem egyszerre indultunk, ezért ez semmit sem jelent. Haladnom kell. Gyorsabban. Közben figyelnem kell az útjelzőket is. Valamit változtattak a pályán. De ez most nem számít, csak a részidő a fontos.

Leérek a középső szintre. Közel-távol senki a mezőnyből. Ez lehet jó, lehet rossz. A sík, belátható terep újabb lendületre sarkall. Nem látom az útjelzőket. Nem baj, hiszen ismerem a pályát. Semmi nem számít, csak a részidő.

Éles bal kanyar után újabb fával szegélyezett lejtő húzza lefelé a bringát. Közel vagyok. Tudom, hogy erős lesz az első köröm. Meglesz az áhított részidő!

A lejtő közepén egy sorompó. Még soha nem láttam. Meghökkentően masszív, ami nem egy biciklit, de még egy kisebb vonatot is megállítana.

Az út bal széle ijesztően meredek lejtőben folytatódik, ami egy elkerítetlen focipályába fut. Régebben jó párszor lementem rajta merő szórakozásból. Most is sikerülni fog! Tudom! Érzem!

Ráfordulok. A bicikli hű szolgaként követ. Ahogy a kerekek ráfeküdnek a lejtőre, látom, hogy a focipálya felől függőlegesre marták a domb oldalát.

Az első kerék megbicsaklik, ahogy kifut alóla a talaj, én pedig elveszítem az irányítást. Katapultálok a nyeregből, és fejjel előre repülök a focipálya közepe felé. Elakad a lélegzetem, amint a mellkasomon landolok az ezernyi sportcipő által kőkeményre döngölt talajon. A lábam előre lendül, íjként hátrafeszítve a gerincemet. Az ereje nem elég ahhoz, hogy komoly kárt okozzon. Ám amikor a testem többi részével összhangban végre békésen elernyed a földön, a gravitáció lendületétől meghízott húsz kilós masszív vasöszvér becsapódik a hátamba.

Már nem számít a részidő. Azt mondják, hogy a gerincem már soha nem lesz a régi.

Amikor ez történt, tizenéves voltam. Elég fiatal ahhoz, hogy ne fogadjam el a korlátokat, amit ez a baleset hozhatott volna az életembe, és elég idős ahhoz, hogy felfogjam, amíg rendszeres mozgással jó erőben tartom az izmaimat, nagy baj nem történhet.

Az írói pálya azonban az elmerülésről szól. Belemerülsz egy világba, a gondolataidba, a terveidbe és az azokhoz rendelt határidőkbe. Szerencsés esetben csak a testmozgást kezded halogatni.

”Majd holnap kimegyek sétálni, még befejezem ezt a fejezetet.”

”Lendületben vagyok. Ezt gyorsan megírom, aztán újra tornászom. Nem tarthat tovább egy-két napnál!”

”Mit árthat egy-két hét kihagyás? Fitt vagyok, fiatalos, egészséges, most jobb, ha ide fókuszálok.”

”Nélkülem nem állnak csatarendbe a szavak, most fejben teljesen itt kell lennem! Még jövő hó elejéig hajtok, aztán újra elkezdek mozogni.”

”Tudom, tudom! Már fél éve csak ülök és körmölök, de mikor, ha nem most?!”

Egy évig húztam. Akkor már tövig nyomta a csengőt a hátam, jelezvén, hogy itt bizony baj lesz. Én azonban mindig másik napot kértem tőle. A következőt. Aztán megint a következőt. Végül a vidám nyári napsütés közepette egy ártalmatlan mozdulat véget vetett az alkudozásnak.

Ahogy átnyúltam a kád fölött, éreztem, hogy megroppan a gerincem. Egy szempillantással később egy másik helyen is. Felfoghatatlan sebességgel szaladt végig a görcs a gerinc melletti izmokban a csípőmtől egészen a vállamig. Felüvöltve, tehetetlenül zuhantam be a kádba. Fél év után voltam képes újra bot és fűző nélkül mozogni, majd még néhány hónapnak kellett eltelnie, amíg képes lettem hosszabb időt írással tölteni.

Mégis mérhetetlenül hálás vagyok. Nem csak azért, mert újra képes vagyok teljes életet élni, hanem mert újra bebizonyosodott, hogy a hátam a legjobb barátom. Bármennyire is igyekszem beletemetni magam a írói lét varázsába, ő mindig figyelmeztet, mozgásra késztet.

Ha a Te életedben nincs ilyen barát, akkor legyél Te, aki lendületbe hozza és átmozgatja a testedet!

Ha tényleg akarsz, be tudsz iktatni a napodba néhány perces gyakorlatokat, esetleg néhány naponta hosszabb edzéseket is. Teljesen mindegy, hogy tornázol, futsz, tai chi-zol, biciklizel, táncolsz vagy csak sétálsz egy nagyot a családdal, de ne múljon el nap anélkül, hogy alaposan megmozgatnád a tagjaidat!

Azon túl, hogy segít megelőzni, hogy szerezz egy enyémhez hasonló barátot, meglátod, milyen jót tesz a kreativitásodnak! Ha nem hiszed, próbáld ki! Adj magadnak egy hetet, amikor minden nap mozogsz egy kicsit, és meséld el, milyen érzés!


Író vagy, netán írni szeretnél? Ide kattints további útmutatásért!

Motivációra vágysz? Akkor kattints!