— Krampusz! — pattant fel Télapó a fotelből. — Hozzátok ide Krampuszt! Most azonnal! — dörrent rá a reggelivel belépő manókra, majd visszalépett a rádióhoz, és tovább tekergette az állomáskeresőt.
– Tudod, Rudolf – vette kezébe a Télapó a koktélt a pincér tálcájáról –, Ferdinándnak kéne itt lennie velem.
– Mit jelentsen ez már megint? – kérdezte Télapó a rénszarvasoktól, miután hangosan felolvasta a soron következő virgácson talált levelet.
– Miért nincs egy nyomorult varázsige szakálltisztításra?! – dörmögött Télapó a tükör előtt, ahogy próbálta kiszedegetni a szakállába kacéran belefurakodott fenyőtűket.
– Úgy látom, jól haladnak otthon az előkészületekkel – jegyezte meg Télapó megkönnyebbülve Ferdinánd felé, majd elégedett sóhajjal az asztalra tette az okostelefonját.
– Nos, ha ön is jónak látja, kezdjünk is bele – szólt barátságos hangon a pszichológus. – Miért keresett fel?
Alice hazafelé tart a boltból, ahol vásárolni voltak édesanyjával. Tele kosár finomsággal a kezükben fesztelenül fecserésznek arról, milyen finomságokat készítenek otthon a vásárolt alapanyagokból.
Cedalion ebben az évben is magányosan töltötte az ünnepeket. Számára a karácsony nem volt más, mint az év legcsendesebb napja, míg a szilveszter a leghangosabb.
Szavak. Szavak és képek. Szavak, képek és hangok. Apró villanások, hosszú monológok, amelyek újra és újra támadják Parna érzékeit. Élesen, mintha ott és akkor történne minden, mintha az egész napja újra lejátszódna a szobájában.