Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
– Miért nem bírja lehajtani a vécéülőkét? – hallotta a morgolódást a fürdőszobából, de már oda sem fordította a fejét.
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.
Ó, Világ! Te szárnyas mindenség!
Miért nem érthetlek?
Változásidból miért nincs soha elég?
Bár így is szeretlek!