Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztásjel. Az emberek nem akartak tudomást venni róla, hiszen fontossága nem mutatkozott meg sem ruházatában, sem pedig méretében.
Abroon mozdulatlanul meredt bele a lángokba. A vörös homok fölött izzó tűz látványa olyan volt, mintha csak egy hatalmas kemence belsejében ült volna.
A múltam ködbe vész,
vagy csak nem emlékszem rá,
de még mindig zúg fülembe
egy elárvult sakál.
„Atyáink szellemének nevében
örökre száműzlek!
Legyen hajlékod a hideg kő,
legyen társad az eső!
Vigyétek!”
Már nem beszélünk róla. Tán el is felejtettük a létezését, ezzel tovább gyorsítva az elmúlás folyamatát. De kellhet-e a modern embernek egy olyan hely, mint Giaxeet? Egy hely, melyről valaha mindenki tudott, s nagy megbecsülésnek örvendett.