Az éjszaka a városon kívül találta. Távol a jól ismert, harsány épületektől és unalmas emberektől.
Ne! NE akard megmondani, hogy mit gondoljak! Ne akard megmondani, hogy merre menjek és mire használjam az eszközeimet!
– Miért nem bírja lehajtani a vécéülőkét? – hallotta a morgolódást a fürdőszobából, de már oda sem fordította a fejét.
Akkor és utána sokáig úgy véltem, hogy soha nem leszek képes megbocsátani neki. Gyötört a gondolat, hogy cserben hagyott, megcsalt, átvert. Pedig csak magunkra hagyott minket. Édesanyámat és engem.