Kedves Barátom!
Egyszer régen azt kérdezted tőlem, hogy kell nekilátni a profi írásnak. Sajnos akkor, azon beszélgetés alkalmával nem volt időm bővebben válaszolni a kérdésedre, ezért, engedelmeddel, most megpróbálom pótolni a hiányt.
Ahogy talán sejted, egy profi írás számtalan apró és kevésbé apró lépés eredményeképpen születik. Ám amiről most szeretnék mesélni Neked, az minden írás alapja: a Mag, ami köré tetszőlegesen hosszú és kacifántos történetet szőhetsz, az mégis mindig erős marad.
Ez a Mag pedig nem más, mint azon képesség, hogy ítéletalkotás nélkül öleld Magadhoz a világot. Hiszen csak így, ítéletalkotás nélkül láthatod meg az üzenetet a tettek mögött, a drámát a mosoly mögött anélkül, hogy Te Magad sérülnél.
Ez pedig több, mint az elengedés. Ugyanis ha valamit el kell engedned, az már megégetett. Belerágta magát a lelkedbe és kérget égetett a szíved köré, hogy azáltal védd Magad.
Minél vastagabb ez a kéreg, annál gyanakvóbbá, ezáltal felszínesebbé tesz: menekülésre késztet még azelőtt, hogy megtalálnád az erőt a gyengében, a segélykiáltást a harapásban és a tettre hívást a mindent túlharsogó kakofóniában.
Ha el kell engedned valamit, akkor nem tudsz tőle érzelmileg távolságot tartani, így az ítéleted irányítja minden gondolatodat, minden szavadat, minden döntésedet.
Viszont ha ítéletet alkotsz, akkor megfosztod az olvasót attól, amiért a kezébe vette az írásodat: hogy ő maga rakhassa össze a képet mindabból, amit apránként feltársz előtte, majd megalkossa a saját ítéletét a történeted által szerzett tapasztalataiból.
Hiszen, még ha nem is tudatosan, ezért olvasunk. Te is, én is azért veszünk kézbe újabb és újabb idegenekről szóló történeteket, azért engedjük, hogy az elménk szabadon kóboroljon sosem volt helyszíneken küzdő, talán sosem élt személyek világában, hogy a mindennapjainkon túlmutató élményeket szerezzünk. Ezekben kereshetünk kihívást vagy megerősítést a lelkünk legmélyére rejtett igazságainkra, miáltal újult erővel támaszkodhatunk a megváltozott vagy megszilárdult hitrendszerünkre.
Nem mondhatod meg az olvasónak, mit gondoljon! Márpedig ha ítélkezel a saját történeted szereplői vagy eseményei felett, akkor az érzelmeid szűrőjén át választott szavaiddal óhatatlanul manipulálni fogod azokat, akik miatt tollat ragadtál, és akik a legfontosabbak a történeteiden túl.
Soha ne feledd, hogy a szavaknál nincs élesebb kard, nincs erősebb fegyver!
Minden mondat, amit papírra vetsz, épít vagy rombol. Soha nincs középút. Éppen ezért kell állandóan észben tartanod, miért is írsz!
Erős hangod van, ereszd hát ki, de soha ne engedd, hogy eltorzítsa a belső ítéleted!
A véleményed nem más, csupán iránytű, ami a szemed elé hozza mindazt, ami Számodra fontos, amiről írnod kell. Ne tulajdoníts neki nagyobb szerepet, mint ami valójában, ezért törekedj mindig arra az írásaidban, hogy ne Te, hanem az olvasód döntsön a történeted végén, még ha nem is áll a Te oldaladra!
Mert ha komolyan írni akarsz, akkor egyetlen dolgod van, nem több:
Elmondani a világnak a legjobb történetet, amit csak képes vagy papírra vetni.
Minden más a világ, az olvasó feladata.
Lelkes rajongód,
Caelan
