– Uram, megbocsát egy pillanatra? – lépett oda Trymhez egy feltűnően jól öltözött úr, miután kiszállt a hatalmas, feketén csillogó limuzinból éppen a buszmegálló előtt.

– P-p-persze... – dadogta Trym zavartan.

– Engedje meg, hogy bemutatkozzam – lépett még közelebb az idegen, és a csillogóan fényes cipőjének hegye hozzáért Trym felfordított, rongyos kalapjához. – A nevem Gauthier – biccentett tiszteletteljesen a földön ülő Trym felé, miközben leemelte fejéről a szürke cilindert.

– Bátorkodhatom megkérdezni, hogy foglalt-e ez a hely? – kérdezte néhány másodperces hatásszünet után határozott mozdulattal mutatva a Trym mellett elterülő üres aszfaltra.

– Nem, dehogy... – hebegte Trym bizonytalanul, majd remegő kézzel közelebb húzta magához a borosüvegét.

– Pazar! – örvendezett Gauthier, aztán látványosan szemrevételezte a helyet. Előrehajolva megszagolta a falat, utána leguggolva végighúzta a jobb mutatóujját az aszfalton. Megszagolta, végül a cilindert az ölében tartva fehér selyem zsebkendőt húzott elő a hosszú, elegáns kabátja zsebéből, és alaposan megtörölte vele az ujját.

– Nem rossz, nem rossz... – dünnyögte, miközben alaposan körülnézett minden irányba. – Még egy balkon sincs felettünk – tette hozzá a mustra végén. – Egyszerűen mesés!

– Armand! Ha lenne szíves! – rikkantotta el magát hirtelen.

Ám még mielőtt a hangja elenyészett volna a levegőben, egy díszes öltözetű, lakájforma férfi ugrott ki az autóból és termett a járda közepén.

– Armand! Legyen szíves, ezt töltse meg pénzzel! – nyújtotta oda a cilinderét a lakájnak.

– Milyen címletekkel kívánja megtölteni, uram? – kérdezte Armand kissé meghajolva, miközben átvette a cilindert.

– Nem is tudom... – bizonytalanodott el Gauthier hangja. – Talán legyen zöld. Igen, a zöld szép szín. Szeretem a zöldet! Mindenki szereti a zöldet, nem igaz?

– Máris, uram! – szólt Armand visszafogottan, és már indult is vissza az autóhoz a cilinderrel a kezében.

– Lássuk csak, mi kellhet még? – tépelődött Gauthier a járda közepén csípőre tett kézzel. – Ó, igen! Egy jó ital mindig jó, ha kéznél van! – akadt meg a szeme Trym borosüvegén. – Armand! Ha visszafelé jön, kérem, hozzon egy üveg whiskey-t a kocsi bárszekrényéből!

– Melyiket óhajtja, uram? – kérdezett vissza a lakáj szenvtelen hangon.

– Mondjuk valamelyiket a húszas évekből – vágta rá Gauthier szinte át sem gondolva a választ, majd ismét belemerült a helyszín vizsgálatába.

– Uram, itt a cilindere a pénzzel, egy üveg 1926-os whiskey és két pohár.

– Ó, nem, nem, Armand! Elég lesz egyetlen pohár. Félő, hogy a két pohár látványa rontaná a barátunk üzletét. Még azt hihetnék, hogy együtt vagyunk!

– Értettem, uram, elnézését kérem – vonult vissza alázatosan a lakáj az egyik pohárral.

– Nocsak, nem is gondoltam volna, hogy a kutya is szükséges eszköz a kolduláshoz – vizsgálgatta Gauthier Trym kutyáját. – Mondja csak, barátom, szeretik a járókelők a kutyát?

– Azt hiszem... – csuklott el Trym hangja hirtelen.

– Remek! – örvedezett Gauthier. – Armand, Jaque velem marad. Kérem, hozza ide a kocsiból – kiáltotta hetykén az autó felé, miközben a nadrágját igazgatva óvatosan leült Trym mellé a fal tövébe.

Gondosan elhelyezte a pénzzel teli cilindert maga előtt, kényelmes távolságra helyezte a whiskey-t és a poharat, így mire Armand visszaért az égkövekkel díszített nyakörvet hordó, hófehér, makulátlanul fésült kutyával, Gauthier úgy érezte, hogy megtett minden előkészületet.

Így ültek egymás mellett a fal tövében szótlanul egy fél óráig, mire Gauthier hirtelen megszólalt:

– Tudja, barátom, amikor újév napján megfogadtam, hogy megismerem a koldusok életét, nem gondoltam, hogy ez ennyire szürke hivatás. Ön nem unja?

Trym nem válaszolt, csak szomorúan Gauthier-ra nézett.

– Talán van valami, amit nem csinálok jól? – folytatta egy kisdiák lelkesedésével Gauthier. – Ön igazi mesternek látszik! Kérem, tanítson! Miért nem hederít rám senki, miközben önnek itt-ott leesik egy-egy tallér?

– Talán mert tele van a kalapja pénzzel... – motyogta erőtlenül Trym.

– Áh! Vagy úgy! – emelte fel arisztokratikus állát Gauthier. – Igaza lehet, barátom. Akkor cseréljünk! Megtenné a kedvemért?

– Á, azt talán mégsem kéne... – ingatta fejét Trym gyanakodva.

– Miért? – erősködött Gauthier. – Hogy tudnánk másképp tesztelni, hogy igaza van-e?

– Nem számít az... – mondta halkan Trym.

– Már hogyne számítana! – kapta fel a vizet Gauthier. – Ha kimond egy állítást, álljon ki mellette, az Isten szerelmére! Mégis hogy vehetné önt másként bárki is komolyan?

– Az se számít... – sütötte le a szemét szégyenlősen Trym.

– Könyörgöm, barátom! – váltott hirtelen hangnemet Gauthier. – Ne hagyjon engem kétségek között vergődni! Számomra ez fontos, hiszen fogadalmat tettem! Hogyan szerezhetnék tapasztalatot, ha nem úgy, hogy megtapasztalom a mesterség gyakorlása közben felmerülő problémák megoldását? Legyen szíve!

– Hát ha ennyire akarja – egyezett bele Trym elcsukló hangon. Ám alig hagyta el szó az ajkait, Gauthier egy akrobata ügyességével cserélte ki a két kalapot. Így hát Trym előtt állt a gyönyörű, szürke cilinder tele több kötegnyi pénzzel, és Gauthier előtt volt a szakadt, koszos, sokat látott kalap egy maréknyi érmével.

– Végtelenül hálás vagyok, barátom – hízelgett Gauthier, aztán ismét némaságba merültek.

Egyik busz a másik után gurult be a megállóba, és minden buszon akadt néhány adakozó. Így Trym szakadt kalapjában továbbra is gyűltek a pénzérmék, míg Gauthier cilindere büszkén és érintetlenül állt a járda közepén.

– Oh, milyen hirtelen elszaladt az idő! – pattant fel újabb néhány busz elteltével Gauthier, miközben a limuzin ismét leparkolt a buszmegállóban. – Igazán öröm volt önnel dolgozni, barátom! Ígérem, soha nem felejtem el! – fogta Trym kalapját az apróval, és az autó felé indult, miközben a lakáj összeszedte a kutyát, a whiskey-t és a poharat.

– De a kalap! – kiáltott Trym kétségbeesetten Gauthier után.

– Milyen igaza van! – csapott a homlokára Gauthier. – Elnézését kérem! Ugye megbocsát? – kérlelte Gauthier, miközben fogta a szakadt kalapot és a pénzzel együtt letette a cilinder mellé az aszfaltra. – Úgy látszik, ma igen szórakozott vagyok! – mondta, majd fogta magát, és beült a kocsiba.

– És a magáé? – kiáltotta Trym, mielőtt Gauthier becsukta a kocsiajtót.

– A cilinderemre gondol? – fordult vissza Gauthier szórakozottan. – Ne aggódjon, van otthon másik...

Ezzel mosolyogva becsapta a limuzin ajtaját, és elhajtott.