— Zavarhatom egy percre, ifjú hölgy? — lépett udvariasan Farkas Piroskához.

— Hát, ha tényleg csak egy perc, nem bánom! — válaszolt Piroska barátságosan.

Az időjárás kellemes volt, az erdő mélye pedig nyugodt és hívogató, ezért Farkas kényelmes mozdulatokkal elővett a zakója belső zsebéből egy gondosan összehajtott, ám kissé gyűrött papírt, és mialatt széthajtotta, a legkedvesebb mosolyát megvillantva kezdett a mondókájába:

— Tényleg csak pár perc, ám ez megváltoztathatja az életét!

— Mit árul? — tette le Piroska a kezében tartott kis méretű bőröndöt. — Valami szépet, netán valami szépet és hasznosat?

— Mindkettőt! — vágta rá Farkas azonnal, majd Piroska felé nyújtotta a jobb napokat látott papírt. — Biztosítás — szólt, mintha csak egy régi jó barátot mutatna be. — Egyösszegű, így soha többé nem lesz vele gondja!

— Ó, ez remek! — csillant fel Piroska szeme, majd a papír felé nyúlva óvatosan végigsimította Farkas kézfejét. — Mondták már önnek, hogy milyen finom vonalú ujjai vannak?

— Öhömm, még nem — hebegte Farkas, majd a másik kezébe vette a papírt, hogy a háta mögé rejthesse az érintett kezét. — De a biztosítás… — próbálta visszaterelni a beszélgetést a tervezett mederbe.

— Persze, persze! Teljesen igaza van — kacagott Piroska. — Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk! Szóval, mit is biztosít? — kérdezte érdeklődéssel a hangjában. A tekintete azonban olyan mélyen fúródott Farkas szemébe, hogy azt egy szempillantás alatt hagyta cserben minden előre megírt válasza.

— Hát… ööö… — dadogott zavartan —, azt mindenképpen, hogy a pénz átvétele után engem többet nem lát — csuklott el a hangja, ahogy minden idegszálával kerülni próbálta Piroska átható tekintetét. Ez azonban, ahogy gyorsan be kellett látnia, lehetetlen volt.

— Remek! Egyenesen nagyszerű! — csilingelt Piroska hangja. — És mondja csak, azt mondták már önnek, milyen mély, rabul ejtő tekintete van?

— Valóban? — motyogta Farkas, majd nagyot nyelt. Valahol mélyen rendkívül jól esett neki a hízelgés, azonban egyre kevesebb reményt látott rá, hogy visszaszerezze az irányítást a társalgás felett.

— Igen! Sőt, ez a fantasztikusan fényes szőrzet, ezek a markánsan merev fülek, kifejező ajkak és bájosan riadt mosoly… Akar sok pénzt keresni? — csattant fel hirtelen Piroska hangja. Farkas leblokkolt. Mit lehet erre válaszolni? Hát nem egyértelmű? Ám még mielőtt megfogalmazhatta volna a legmegfelelőbb választ, Piroska odalépett hozzá, kivette a kezéből a papírt és hanyagul elhajította.

— Sok pénzt? — kérdezett vissza bizonytalanul, szemével egészen a földig követve a papír útját. Ám ha egy szempillantásnyival korábban még kóválygott is a fejében egy csírányi értelmes gondolat a folytatáshoz, az akkor hagyta faképnél, amikor Piroska hirtelen mögé került és egy finom mozdulattal lehúzta róla a zakóját.

— Igen, igen! Sok pénzt — bosszankodott Piroska, ahogy tetőtől talpig őt méregetve körözött körülötte, mint hiéna az áldozata körül. Farkas fogai egymásnak feszültek, ahogy minden erejét latba vetve próbálta féken tartani az indulatait. Remélte, hogy ha nem bántja meg a lányt, talán lehet még valami az üzletből, ezért jobbnak látta, ha meg sem moccan.

Piroska perceken át keringett körülötte, akár egy felderítő repülő, és látványosan legeltette a szemét a fedetlen testrészein. Farkas keze lassan ökölbe szorult, ahogy kiutat keresett a lehetetlen helyzetből, de az agya teljesen feladta a küzdelmet. Egy szó nem sok, annyi sem volt a fejében. Teljesen úrrá lett rajta a tanácstalanság. Szíve szerint rég elfutott volna, de egy mélyről feltörő érzés visszatartotta.

— Milyen sokat? — dadogta végül rekedten, miközben a tekintete szomorúan követte a közeli bokor ágain landoló nyakkendőjét.

— Az csakis öntől függ. Attól, hogy meddig hajlandó elmenni — válaszolta Piroska kihívó mosollyal az arcán, ahogy Farkas ingének gombjaival matatott.

— Mégis meddig kéne elmennem? — puhatolózott Farkas hátrálás közben. — Leállna legalább egy pillanatra?! — csattant fel végül és görcsösen összehúzta a kigombolt inge gallérját.

— Szóval szégyenlős — állapította meg Piroska szenvtelen hangon. — Na, mindegy, majd nagyika megoldja. Ugye eljön velem az én jó öreg nagyikámhoz? Annyira jó lenne! Sőt, ha minden jól megy, még pénzt is kereshet vele. Mit szól? — csicsergett újra a kedves hang. A lány szemei hatalmas csillogó ékkövekként fúródtak a tekintetébe, ezért Farkasnak egy pillanat alatt újra remény költözött a szívébe.

— Sok pénzt? — lépett közelebb. — Háááát, akkor talán lehet róla szó — motyogta. — De semmi vetkőzés, oké? — erősödött a hangja, ahogy lassan magához tért a kábulatból.

— Oké, oké! — sóhajtott nagyot Piroska, majd hozzáfűzte:

— Bár elég nehéz lesz megmagyarázni, miért ajánlkozik modellnek, ha nem hajlandó felfedni az izmos testét.

Farkas elgondolkodott, de nem mérlegelhetett sokáig. Piroska váratlanul lehajolt, kinyitotta a kis bőröndöt, és kotorászni kezdett benne. Farkas rosszat sejtve figyelte, ahogy Piroska keze cikázik a kacatok között, akár a villám. Mire azonban észbe kapott, egy csillámporos ajakrúzs villant, és Piroska egy határozott mozdulattal kifestette Farkas száját.

— Kiváló munka! — dicsérte meg magát oldalra billentett fejjel.

— Megnézhetném magam? — szipogott Farkas visszazuhanva a kétségbeesésbe.

— Nem! — szólt a határozott válasz. — Bízza a kemény munkát a profikra, hogy élvezhesse a dicsőséget és a pénzt!

— Értem — törődött bele Farkas, majd lecsukta a szemét és a kezét tördelve motyogni kezdett.

— Tegye hátra őket! — utasította Piroska, majd újra hallotta, ahogy zörög a bőrönd.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — dünnyögte Farkas egyre hangosabban, hogy túlharsogja a fejében kiabáló önérzetét. Ám minden alkalommal, amikor összeszorította a szemét, hogy még Piroska árnyékát se lássa, a lány megrótta, hogy már megint nem együttműködő. Tehát mantrázott és tűrt, tűrt és mantrázott, miközben igyekezett a gondolataiba idézni a vágyott jövőt.

Miután Piroska kipingálta Farkas szemét, hátrált egy lépést, és szigorú tekintettel nézte végig a művét.

— Hmm, valami még hiányzik — állapította meg úgy fél perc elteltével, aztán újra lehajolt a bőröndhöz. — Ezek jók lesznek! — kommentálta, miközben egy színes masnikkal teli zacskót vett elő. Odalépett Farkashoz és vidám dudorászással tincsenként fogta össze velük a belülről lassan darabjaira hulló Farkas fején lévő szőrzetet.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — kapcsolt még hangosabbra Farkas, miközben Piroska újra hátralépett és fürkésző tekintettel méregetni kezdte.

— Nyaktól felfelé maga a tökkkély! — nyugtázta alapos vizsgálat után, ám hirtelen elkomorodott az arca. — Nem. Nem, nem, nem! Ez így semmiképpen nem lesz jó! Át kell öltöznie! Öltönyben mégsem állíthat be nagyikához!

— Miért? Miért nem mehetek a saját ruhámban? — alkudozott Farkas a halálra ítéltek reményvesztettségével.

— Nem! — csattant fel Piroska hangja ellenmondást nem tűrve. — Nagyikának nagyon sok tehetséges fiatallal kell foglalkoznia. Nem ér rá megvárni, míg önt formába hozzuk. Így is elég kínos lesz, hogy bejelentés nélkül állítunk be. Vegye tudomásul, hogy nagyika hatalmas szívességet tesz már azzal is, ha soron kívül fogadja! Igazán hálás lehetne ahelyett, hogy csacskaságokhoz ragaszkodik! Teljesen nevetségessé teszi magát, és csak rabolja az időmet. Így senki sem akar majd magával dolgozni — harsogta. — De ha tényleg komoly pénzre és dicsőségre vágyik, akkor itt az ideje, hogy vetkőzni kezdjen! Gyerünk, egy-kettő!

Piroska szájából olyan tempóban pattogtak a szavak, mint egy kiképző őrmesteréből. Farkas agyában egyetlen értelmes gondolat sem volt képes tanyát verni, így lassan, vonakodva kigombolta az inge utolsó néhány gombját is.

— Dicsőség és pénz, dicsőség és pénz, dicsőség és pénz… — zendített rá megint a mantrára, miközben lassan kibújt az ingéből és elkezdte kikapcsolni az övét. A szeme olyan ütemben járt körbe-körbe, mintha az élete múlna rajta, és valóban úgy is érezte. Rettegett, hogy meglátják, és annak már a puszta gondolatától is az ájulás környékezte, hogy egy ismerős erdőlakó megpillantja, amint szégyenszemre alsóneműre vetkőztetik a saját vadászterülete kellős közepén.

— Ne totojázzon már! Nincs időm egész nap a nadrágjára várni! — sürgette Piroska, miután újra átkutatta a táskáját. — Tessék, ezt vegye fel, aztán indulás, mielőtt nagyika aggódni kezd értem! — hangzott a parancs. Farkas egy pillanat alatt lerúgta a bokájáról a már letolt nadrágot, majd felnézett.

— Nem vehetek fel rózsaszín bikinit! — sikított fel túlvilági hangon, amikor megpillantotta Piroska kezében a hatalmas virágokkal díszített aprócska ruhadarabot. — Mégiscsak pasi vagyok!

— Az nem számít! — rázta a fejét Piroska egyre ingerültebben. — Férfias modellekkel tele a raktár. Nekünk csinoskák kellenek! — lépett közelebb Farkashoz. Kérlelhetetlenül nyújtotta felé a jövője zálogát, ám az kitartóan hátrált a tenyérnyi szövetdarab elől.

— Akar nagyon sok pénzt keresni? — búgott újra Piroska hangja, ahogy apránként lopta a távolságot Farkas és a bikini között. — Akkor vegye fel! Tudom, hogy meg tudja tenni! — suttogta kéjes hangon Farkas felé, ám annak csak nőttön-nőtt a rémület a lelkében. — Dicsőség! Pénz! Emlékszik? — súgta ártatlan mosollyal az arcán, de Farkas megbénult a remegéstől. — Csak egyetlen mozdulat — követte Farkast, ahogy az megint hátrálni kezdett. — Vegye fel! — rebegte hangtalanul. Farkas tekintete görcsösen a bikinire szegeződött, és egyre inkább úgy érezte, mintha nem is Piroska beszélne hozzá, hanem a saját hangját hallaná a fejében.

— Pénz! — duruzsolta a hang kitartóan. — Dicsőség! — hallotta újra és újra, miközben a látóterében hirtelen megjelent a magától életre kelt jobb keze, ahogy lassan a ruha felé nyúl. — Vagyon! — beszélt hozzá a hang fáradhatatlanul. A keze lassan megmarkolta a bikinit és maga felé húzta. — Vedd fel! — suttogta a hang, ám Farkas fejében hirtelen megjelent egy kép, ahogy kivörösödött szemekkel, erőltetett vigyorral az arcán pózol bikiniben a röhögőgörcstől fetrengő barátai előtt.

Akkorát üvöltött, mint aki meztelenül csalánosba esett. Úgy hajította el a ruhát, mintha az megégette volna a kezét, és őrült tempóban futott az ellenkező irányba. Olyan sebesen rohant, mintha maga mögött akarta volna tudni nem csak Piroskát, a bikinit és e gyalázat színhelyét, de az egész Kerek Erdőt vagy akár a földgolyót is.

— Azt hiszem, pár évig megint nyugtunk lesz tőle — szólt Piroska mosolyogva, majd felkapta a bokor tövéből a rózsamintás bikinit. Az arcfestékekkel együtt visszatette a kis bőröndbe, és a leveleken játszó kacér napsugarakkal táncolva folytatta az útját nagyika háza felé.