— Mindenki hasra! — kiáltotta el magát a bankrabló harmadjára. — Most! — üvöltötte, miközben előre nyújtott pisztolyának csövével pásztázta a padlón remegő embereket. A maszkos arc látszólag rideg szinkronban követte a fegyver mozgását, de a szeme mindvégig csupán egyetlen alakot figyelt: egy fehér, szolid hímzéssel díszített blúzt viselő idős hölgyet, aki a sokadik felszólítás ellenére is állva maradt a terem jobb hátsó sarkában.

— A padlóra! — kelt ki magából a férfi, mialatt lassan araszolt az ajtótól a hölgy felé, és a fegyverét idegesen hol rá, hol a padlón mocorgó emberekre irányozta. — Nem hallja? — ordította egyre rekedtebben.

— Már hogyne hallanám, kedveském — válaszolta a nő feltartott kézzel, a szemét folyamatosan a pisztoly csövére szegezve —, de nehogy azt higgye, hogy az én koromban olyan könnyű segítség nélkül!

— N-nincs kivétel! — hangzott a bizonytalan válasz az álarc mögül. — Földre! Azonnal! — erőltette a hangszálait a bakrabló egyre elkeseredettebben.

— Ha ennyire ragaszkodik hozzá, nem segítene legalább? — kérdezte a nő, miközben egykedvűen nézte, ahogy a bankrabló orvtámadástól tartva hátra-hátrapillant, ám a pisztoly csöve immár könyörtelenül rámered. — Vagy ha nem ön, akkor valaki más! — szólalt meg ismét, ám ezúttal félreérthetetlen éllel a hangjában.

— Nem mozdul! — süvöltötte a bankrabló, ahogy a pisztolyt hirtelen egy közeli nőre irányította, aki mintha fel akart volna kelni.

— Ejnye, ne legyen már mamlasz! — torkolta le a hölgy ingerülten. — Vagy tegye a dolgát, vagy segítsen a földre feküdnöm, ha boldogabb tőle a napja! — A fegyver csöve látványosan megremegett. — Ugyan már! — méltatlankodott a hölgy. — Csak nem attól fél, hogy mire megfordul, felpattanok és magára támadok? Ó, bárcsak úgy lenne, de azok az idők már nagyon régen elmúltak!

A bankrabló tétován körülnézett, mintha megerősítésre várt volna, ám csak csukott szemű, hason fekve remegő embereket és néhány félelemmel telt tekintetet látott maga körül.

— Legyen! — döntött végül és lassan leeresztette a pisztolyt. Odalépett a hölgyhöz, aztán felé nyújtotta a behajlított karját támaszul, míg az letérdel.

— Hálásan köszönöm, drága fiam — nyöszörögte a hölgy egy fájdalmas mosoly kíséretében, és lassan előre hajolt. Ám hirtelen ledobta a retiküljét, majd egy villámgyors mozdulattal kikapta a fegyvert a férfi kezéből. Mire a meglepett rabló magához tért, egy szálfaegyenes öreglányt látott maga előtt és a saját pisztolya csöve nézett vissza rá.

— Édes fiam — szólalt meg a hölgy anyai hangon —, az első lecke, hogy soha, de soha ne hagyja, hogy bárki hozzáférjen a fegyveréhez! A második lecke — folytatta, míg a pisztoly csövének apró mozdulataival irányította a férfi lépteit —, hogy doktor House-nak igaza van és mindenki hazudik. Ha nem néz sorozatokat, akkor majd én most egy életre megtanítom magának! És különben is — csattant fel a hangja —, rossz volt nézni, ahogy ezt a szerencsétlen lőfegyvert tartja! Ide nézzen, mielőtt móresre tanítom! Így kell ezt! — mutatta a férfinak, amint a jobb kezével határozottan megragadja a markolatot, majd a ballal alulról megtámasztja a fegyvert tartó kezét.

A következő pillanatban lövés hangja rázta meg a termet. Mindenfelől sikítás és sírás hallatszott. A férfi ijedten nézett körül sebesült után kutatva, de csak egy darabokra hullott kamerát talált a szemközti falon.

— Ugyan, sose bánja, ez akár még jól is jöhet! — nyugtatta meg a hölgy, akár egy jóságos nagymama. Ám a fegyver a békés pillanatra fittyet hányva ismét zordan meredt rá, és lendületéből mit sem vesztve folytatódott a képzés.

— Lássuk a következő leckét! — csilingelte a hölgy, mintha mi sem történt volna. — Látja ott azt a fülkét? No, az a kassza! Még csak feléje se nézzen, míg meg nem tanulja, hogy kell tisztességesen kirabolni egy bankot, mert hamar a hűvösön találhatja magát!

— De… — vágott közbe a férfi, mialatt feltartott kézzel követte a hölgyet, ahogy az apránként átbaktatott a váróból a banki ügyintézőkig.

— Ne szóljon közbe, maga szerencsétlen, most nincs erre időnk! — ripakodott rá a nő, aztán tovább okította a megszeppent zsiványt:

— Ezek itt nem kasszások, de mindnél van pénzkazetta — magyarázta a férfinak, miközben a pisztollyal ügyesen sakkban tartotta a szemben levő két ügyintézőt is. — Soha nem tartanak bennük sok pénzt, de magának az is legyen elég, míg csak ilyen amatőr módon képes dolgozni!

— Ide az összes bankjegyet a kazettákból, míg türelmes vagyok! — rivallt szikrázó tekintettel az ügyintézőkre. A hangja olyan éles volt és parancsoló, hogy az egész terem összerezzent. — Gyerünk már! — sürgette a kővé meredt alkalmazottakat, akik nyomban kinyitották a kazettákat, és néhány pénzköteget tettek a pultra.

A férfi fogta a hátizsákját, egy-egy gyors mozdulattal mindent belesöpört, majd bizonytalan léptekkel hátrálni kezdett.

— Kocsija van? — kérdezte a hölgy, ahogy elindult felé.

— Van — dörmögte a leforrázott rabló.

Amilyen gyorsan tudtak, kirohantak az épületből, egyenesen egy szabálytalanul parkoló autóhoz. A férfi feltépte az első ajtót és az ülésbe dobta magát, míg a hölgy igyekezett a hátsó ülésre mászni.

A sofőr a gázba taposott. A kocsi olyan gyorsan lőtt ki, hogy a hölgynek már nem volt ideje becsukni az ajtót, így azt egy út melletti vékony fácska lökte hatalmas csattanással a helyére.

— Mi az ördög történt? — kiabálta a sofőr a váratlan utas láttán.

— Anya! — bömbölte a bankrabló torka szakadtából, nem törődve a sofőr kérdésével. — Mi a fészkes fenét kerestél te ebben a bankban? Nem is itt van bankszámlád! — tépte le dühösen a fejéről a fekete maszkot.

— Hát már nem is lesz — válaszolta a hölgy rezzenéstelen arccal. — Na hallod, ha ilyen könnyű őket kirabolni!

— Ezt nem hiszem el! — őrjöngött a férfi. — És egyáltalán… Honnan a francból tudod, hogy kell bánni egy fegyverrel?

— Olyan egyedül voltam, miután apád meghalt, hogy gondoltam, jelentkezem bérgyilkosnak…

— Bérgyilkosnak?! — fordult hátra a férfi magából kikelve. — Megártott az öregség? Hogy találtál ki ekkora marhaságot?

— Most mit vagy úgy oda? — rázta le a hölgy egy vállrándítással. — A kiképzés végén közölték, hogy nem vesznek fel. Egyébként is csak egy kis kalandra vágytam.

— Megáll az ember esze! — vágta neki a férfi bosszúsan a kesztyűtartónak az összegyűrt álarcot.

— És nem értem a hőbörgésedet! — replikázott a hölgy. — Úgy látom, az alma nem esett messze a fájától: te sem dicsekedtél a mellékállásoddal…

— A főállásommal — korrigált a férfi szégyenkezve. — De nem is ez a lényeg! — rázta meg magát. — Hogy képzelted ezt? Ez veszélyes, felfogtad?!

— Hát ahogy a fegyverrel bánsz, drágám, nem is kétséges — válaszolta a hölgy mosolyogva, miközben derűsen nézte a mellettük futó tájat. — Még nagyon sokat kell dolgoznunk, de tudom, hogy képes vagy rá, édesem! — tette hozzá meleg hangon, majd bátorítóan megszorította a férfi vállát.

— Nem! — fordult az hátra szigorú tekintettel. — Nem, nem és nem! Verd ki a fejedből ezt az őrültséget! Nem viszem magammal az anyámat bankot rabolni!

— De megcsináltuk, drágám, hát nem ez a lényeg? — lelkesedett a hölgy.

— Segített a melóban? — kérdezte a sofőr türelmét vesztve.

— Nem — vetette oda a férfi foghegyről —, gyakorlatilag ő rámolta ki a tetves bankot.

— Mivaan? — hüledezett a sofőr fennhangon.

— Ó, drágám, ez nem igaz! — vágott közbe a hölgy a kontyát igazgatva. — Együtt csináltuk.

— Ne szépíts, anya! — szólt a férfi komoran. — Te voltál, én csak töketlenkedtem ott, mint egy lámpalázas elsőáldozó.

— Ugyan, édesem! Ne légy olyan szigorú magadhoz! — simogatta meg az elszontyolodott bankrabló arcát a büszkeségtől sugárzó anya. — Egyszerűen csodálatos voltál! Hidd el, hogy ha nem lettél volna ennyire megszeppenve, nem tudtam volna elterelni a figyelmüket. Így túl sokáig tétlenkedtek, mert azt hitték, hogy majd én ártalmatlanítalak. Egyszerűen remek voltál! Igazán kár lenne egy ilyen harmonikusan működő csapatot szétzilálni csak ezért, mert neked is fenntartásaid vannak a korommal kapcsolatban!

Így történt, hogy a férfi végül beadta a derekát, és rábólintott a további közös munkára. Bankról bankra, városról városra, majd országról országra mentek, és bár soha nem szűnő aggódással figyelte édesanyja higgadt profizmusát minden egyes meló közben, érezte, hogy nincs is annál jobb, mint ha a családban marad a biznisz.

Csak nem mosolyt látok az arcán? Tetszett a történet? Akkor már érti, hogy miért szorítok fegyvert a makacs fejéhez, hogy készítsen holnapra egy hatalmas revolver alakú tortát a világ legtökösebb anyjának!